A BOLDOGSÁG MŰVÉSZETE Az Emberiség Nagyjainak" tükrében

  • PDF

Edmond Bordeaux Székely

A BOLDOGSÁG MŰVÉSZETE
Az Emberiség Nagyjainak" tükrében

Magyarul megjelent a szerző TERMÉSZETES ÉLET és GYÓGYMÓD című könyvében.


LUBBOCK: Nemcsak a kötelesség boldogító, hanem az is kötelességünk, hogy boldogok legyünk. A jókedvű barát olyan, mint a verőfényes nap, mely derűt áraszt mindenfelé. Magunkon áll, hogy akár palotává, akár börtönné változtassuk ezt a világot. Van bizonyos művészete annak, hogy valaki boldog tudjon lenni: és ebben a tekintetben, mint egyebekben is, figyelnünk és irányítanunk kell magunkat, csakúgy, mintha másvalaki lennénk.

SPENCER: Mégis kevesen veszünk róla tudomást, hogy az élet mily csodálatos kiváltság. Kevesen látjuk meg a mindenség dicső dolgait és szépségeit, azét a mindenségét, amely a miénk, ha úgy akarjuk; kevesen látják meg, mennyire magunktól függ, hogy mi váljék belőlünk, vagy mekkora hatalmunk van életünk boldoggá tételére és a fájdalmakon és szomorúságon való győzedelmeskedésre.

RUSKIN: Az egyházi férfiak "foglalkoznak az önmegtagadás kötelességével, ámde nem magyarázzák meg nekünk a gyönyörködés kötelességét". Életünk útján mindnyájunknak szabad választásunk van munkánk szerint abban, hogy a természet minden hangját egy nagy örömdallá egyesítsük, vagy visszafojtva a kárhozat egyetlen nagy hallgatásává némítsuk.

T. BROWNE: Mindazok, akiknek nem élvezet az élet, bár húsból és vérből valók, előttem csak kísértetek.

SZENT BERNÁT: Magamon kívül mi sem okozhat nekem kárt; a sérelmet, amelyet elszenvedek, magammal hordom, és sohasem szenvedek igazán, hacsak a magam hibájából nem.

FINOT: Az igazi bölcsességig kevesen tudnak eljutni. Mi csak szenvedni tudunk a fájdalomtól, betegségtől, gondtól és szeretteink elvesztésétől, szívtelenség, hibák, sőt még hidegség miatt is. Hány napunk vált már egyetlen csúf szó miatt borússá és felhőssé. Ha annyira elkülönítjük magunkat környezetünk érdekeitől, hogy szenvedéseikben együtt nem érzünk velük, magunk zárjuk ki magunkat a boldogságukban való részesülésből, s így jóval többet vesztünk, mint amennyit nyerünk. Ha elkerüljük az emberek jóindulatát, és ha az önzés páncéljába öltözünk, az élet sok mély és tiszta öröméből rekesztjük ki magunkat. Sok minden, amit bajnak nevezünk, valójában jó. A fájdalom is a veszedelem jelzője és valóságos szükségessége a létnek; nélküle, érzékeink figyelmeztetései nélkül a bennünket környező áldások is csakhamar elkerülhetetlen veszedelmet jelentenének.

LEIBNIZ: Gyakran beszélünk "a baj gyökeréről:...ám mit tekintsünk bajnak? Tapasztalatot és tudást jelentenek a szenvedések számunkra, amit más módon hogyan szerezhetnénk meg, hacsak istenek nem volnánk, akik tapasztalat nélkül is mindentudók? Minden, amin az ember életében keresztülmegy, javára szolgálhat, és azért mondhatjuk, hogy a szó köznapi értelmében baj nem is létezik."

EPIKTETUSZ: Az oktalant csak az idő szabadítja meg a bútól, ám a bölcset az ész is.

MULFORD: Ha nem is vagyunk teljesen urai magunknak, mégis, bizonyos fokig a magunk teremtői vagyunk. Életünk sok baja magában jelentéktelen és olyan könnyű volna elkerülni. Mily boldog lehetne mindenkinek az otthona, ha ostoba veszekedések és félreértések nem dúlnák fel gyakran! Magunk hibája, ha veszekedő természetűek, vagy rosszkedvűek vagyunk, sőt, ha mások ily természete és hangulata által a magunk kedvét engedjük megrontani. Szenvedéseink jórészét magunk gyűjtöttük magunkba, ha nem is rögtön kiderülő hibás cselekedetünkkel, hanem tudatlanságunkkal és gondatlanságunkkal.

LA BRUYÉRE: Egy pillanat vidám boldogságát későbbi évek hosszú bűnbánatával vásároljuk meg. A baj aránylag ritkán látogat meg bennünket, inkább mi vagyunk, akik érte megyünk. A legtöbb ember azzal tölti élete nagy részét, hogy hátralévő idejét minél nyomorultabbá tegye.

GOETHE: A gondokban megfáradt ember minden korban hiúságot vetett, hogy kétségbeesést arasson.

ZENON: Sokat szenvedünk a bajoktól való félelmünkben is, ám ezen felül gyakran oly csapásoktól remegünk, amelyek egyáltalán sohasem következnek be. Nem szabad elfelejtkeznünk arról a szabályról, hogy tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, és várjuk be nyugodtan az eredményt. Gyakran halljuk, hogy túlfeszített munka következtében egyesek összetörnek, de tíz eset közül kilencben a valóság az, hogy a gond és tépelődés miatt szenvedtek. Gyakran csak önmagunkban van a gyógyszer, amit az égnek tulajdonítunk.

TOLSZTOJ: Annak, aki nem elégszik meg a kevéssel, annak semmi sem elég.

LUBBOCK: Hányszor dolgozunk olyasmiért, ami nem elégít ki bennünket. És ami több, mint amennyire szükségünk van, és csak terhünkre válik. Csaknem mindnyájan töméntelen haszontalan dolgot végzünk, és az élet utazásán a fölösleges poggyász holt súlyával járunk. Ám minél nagyobb a súly, melyet magunkkal cipelünk, annál kisebb a mozgékonyságunk.

SCHOPENHAUER: A magunk haragos voltával csakugyan többet ártunk magunknak, mint az a dolog, amiért haragszunk, és többet is szenvedünk attól az ingerült és kellemetlen érzéstől, amely bennünket támad, mint azoktól a cselekedetektől, amelyek felbosszantanak. Hogy csak egy példát említsünk: mennyire megzavarják lelkünk nyugalmát az emberek a perlekedéssel és családi egyenetlenkedéssel. Mégis, tíz eset közül kilencben nem kellene jókedvünket a bennünket érő gáncs miatt elvesztenünk. Ha igazságosan ítéltek el bennünket, fogadjuk szíves figyelmeztetésül; ha nem szolgáltunk rá, miért engedjük, hogy lelkünket érintse? Ha pedig csakugyan szerencsétlenség ér, csak rontunk a helyzetünkön, ha siránkozunk miatta. Ha nem tudunk boldogok lenni, magunkban van a hiba. Szokratész harminc zsarnok alatt élt, Epiktetusz szegény rabszolga volt, és mégis mennyit köszönhetünk nekik!

EPIKTETUSZ: Hogy élhet nyugodalmas életet az olyan ember, - mondják, - akinek semmilye nincsen, aki mezítelen, akinek nincs háza, tűzhelye? - Látjátok, hogy lehetséges. Tekintsetek rám, aki nem városban élek, nincsen házam, nincsen semmim, a földön alszom; nincs feleségem, nincsenek gyermekeim, nincs sátram, csak a föld és az ég az enyém és egy rongyos ruházat. És vajon van-e bármire is szükségem? - Nem élek-e bánat nélkül? - Nem vagyok-e szabad? - Látta-e bármelyikőtök valaha, hogy arcomon szomorúság ül? - Engem látván, ki nem gondolja, hogy ura és királya áll előtte?

TAGORE: Csak kevesen méltányoljuk a mindennap megnyilvánuló sok áldást; csekélységeknek tekintjük.

MICHELANGELO: Csekélységeken át jutunk el a tökéletességhez, és a kötelesség már nem csekélység.

PÁTER: Ez egyszerű ajándékoknak, mint a kenyérnek és a bornak, a gyümölcsnek és a tejnek, újra el kellene nyerniük azt a poétikus és egykor erkölcsi jelentőségüket, amely kétségtelenül megilleti mindennapi életünk minden eszközét: ehhez azonban az lenne szükséges, hogy a megszokottság fátylát felemeljük azokról a dolgokról, amelyek magukban véve oly kevéssé köznapiak.

MAETERLINCK: Mit adna a vak azért, hogy láthassa a szép patakot, a mezőt, a virágot és a forrást, és sok egyéb hasonló gyönyörűséget, amelyet mi naponként élvezünk.

EPIKUROSZ: A megelégedettség forrása nem a nagy vagyon, hanem a szükségletek csekély száma.

PUSKIN: A természet folyvást gondoskodik az emberi boldogság legfőbb eszközeiről. Figyeld meg, mint nő a gabona, mint fakad a bimbó; haladj ziháló tüdővel az eke mögött; olvass, gondolkodj, szeress, mert ezek a dolgok, amik az embert boldoggá teszik.

TAYLOR: Tolvajok kezébe kerültem, mit törődjem vele? Meghagyták számomra a Napot és a Holdat, a tüzet és a vizet, szerető hitvesemet és számos barátomat, akik részvéttel vannak hozzám, sőt segítenek is rajtam; ezentúl is velük élhetek és arcom derűs színét, jókedvemet és nyugodt lelkiismeretemet sem rabolhatják el akaratom ellenére tőlem...az, akinek ennyi oka van az örömre, annyira átadja magát a bánatnak és búskomorságnak, hogy mind e gyönyörűségről lemondjon, és élete maroknyi tövisén rágódjon?

IBSEN: Nem elhagyatott és segítség nélkül álló a gondolkodni tudó ember, aki még a Napot, Holdat és csillagokat is látja, és gyönyörködhetik a földben és a tengerben.

LUTHER: A paradicsomnak az egész világra ki kellene terjednie.

BEETHOWEN: A szépség minden nemét rápazarolták földi otthonunkra, mindazt, ami érzékeinket és ízlésünket gyönyörködtetheti, feltaláljuk itt: nemes és kedves alakokat, pompás, gyengéd színeket és kellemes illatokat, simuló és zúgó összhangot: a nap verőfényes dicsőségét, a tavat, a hegyet, az őserdőt és a határtalan óceánt; az örök hóval fedett hegyormokat az egyik félgömbön és a délszaki bőség csodáit a másikon; a napnyugta derült nyugalmát, a vihar fenségét, mindezt határtalan bőséggel árasztották létünk színhelyére; semmi tökéletesebbet sem gondolhatunk el vagy kívánhatunk annál, ami bennünket minden órában körülvesz, és érzékeink olyanok, hogy mindezek öntudatunkban élnek. Túláradó bőséggel gondoskodott a teremtő érzékeink gyönyörködtetéséről, szintúgy annak örömeiről, amiből létünk áll. Aki a fiatal lélek pompázó képzeletébe valaha bepillanthatott, aki az ember gondolatvilágának csodáit látta, tagadhatja-e, hogy az értelem éppoly gazdagon van megáldva, mint érzékeink?
És ki az, aki a kezdődő és a diadalmas szerelem érzésén nem adott hálát az istennek azért a boldogságért, mely valóban felülmúl minden érzelmet. "Ha képzeletünk olyan teremtőt akar rajzolni, akinek egyetlen gondja, hogy gyermekei részére, akiket szeret, örömet szerezzen, az áldás egyetlen elemét sem gondolhatná ki, mely a Földön meg ne volna."


A KÖTELESSÉGTELJESÍTÉS BOLDOGSÁGA

NIETZCHE: A kötelességet nem szabad úgy képzelnünk, vagy másoknak úgy festenünk, mintha az kérlelhetetlen munkaadó volna. Sőt, inkább úgy kell tekintenünk, mint egy jólelkű és részvétteljes anyát, aki mindig kész, hogy az élet gondjai és aggodalmai elől megóvjon bennünket, és vezéreljen a béke ösvényein. A világtól való elzárkózás a legtöbb esetben üres és önző életet jelent. Kötelességünk, hogy hasznosakká váljunk embertársaink számára; ezáltal egyszersmind érdekessé tesszük életünket.
Antonius a szerelemben kereste a boldogságot; Brutus a dicsőségben; Caesar a hatalomban: az első sorsa szégyenteljes sors lett, a másodikat undor fogta el, az utolsó hálátlanságra lelt, és valamennyien vesztükbe rohantak. A gazdagság viszont sok esetben veszedelmet, bajt, kísértést hoz magával; megtartása sok gonddal jár, bár sok boldogság forrása lehet arra nézve, aki bölcsen él vele.

MARCUS AURELIUS: Mi az, ami az embert vezérelni képes? - Egyetlen egy dolog: a filozófia. Ez azonban abban áll, hogy a bennünk lévő démont visszatartsuk az erőszakoskodásoktól, fölötte álljunk a szenvedéseknek és élvezeteknek, semmit sem téve határozott cél nélkül, de nem is hamisan, álnoksággal; fölötte állva mások tetteinek, vagy mulasztásainak, és mindezeken kívül mindent úgy fogadva el, ahogy ez megtörténik, és ahogy ránk van mérve, bárhonnan jön is, tekintve, hogy csak onnan jöhet, ahonnan az ember maga is jön.

EPIKTETUSZ: Nem vagy Herkules és nem vagy rá képes, hogy mások gonoszságait eltöröljed; Theseus sem vagy, arra, hogy a saját magad bajait elhárítsd. Ennenmagadból, saját gondolataid köréből azonban száműzheted a szomorúságot, a félelmet, a vágyat, az irigységet, a rosszakaratot, a fösvénységet, az elpuhultságot, a mértéktelenséget.

PAYOT: Oly élet, mely tele van úgynevezett élvezetekkel, nem jelenti a valódi boldogsággal és teljes szabadsággal teli életet. Sőt inkább, ha egyszer elkezdjük az önmagunk iránt való engedékenység útját, tűrhetetlen zsarnokság áldozataivá válunk. Sok tekintetben más kísértések is hasonlatosak ahhoz, amely az italban rejlik. Eleinte talán élvezetesnek tetszenek, de a pohár fenekén keserűség van. Az emberek azért isznak, hogy kielégítsék azt a vágyat, amely úgy létesül, hogy egy megelőző kísértésnek engedtek. Így van ez más dolgokkal is. Az ismétlődő öröm helyett csakhamar vágy lesz. Az ellenállás mindig fájdalmasabbá válik; a kielégítés pedig, mely eleinte még nyújtott ideiglenesen némi jóleső érzést, hamarosan megszűnik örömet szerezni, még ha egy időre ad is megkönnyebbülést, rövid idő múltán maga is gyűlöletessé válik. Ellentállni nehéz, engedni pedig fájdalmas, míg végre az ember, mint önmagának nyomorult áldozata, tűrhetetlen vágyak és lehangoltság által gyötörve, csak még nagyobb szenvedések árán képes magának enyhülést, vagy az enyhülés hitét vásárolni. Másrészt azonban az önmérséklet, ha még oly nehéz is kezdetben, lépésről-lépésre mind könnyebbé és élvezetesebbé válik. Csodálatosképpen valami kettős természettel bírunk, és talán ezért van az, hogy kevés igazibb diadal van, és kevés nagyobb élmény annál, hogy szert teszünk az önmagunk fölötti teljes uralomra.

GANDHI: Az önuralom valójában a legnagyobb diadal. "Az, aki önmagának uralkodója, öntudattal forgatja önmagának kormánypálcáját, és nem irigyli a koronás fők dicsőségét e földön." Az igazi nagyságnak kevés, vagy éppen semmi köze sincs a ranghoz és hatalomhoz.

DIOGENÉSZ: Diogenész, a filozófus azt kérdezte Nagy Sándortól, mit tesz majd, ha meghódította Itáliát. "Meg fogom hódítani Szicíliát" - volt a válasz. "És Szícilia után"? "Akkor Afrikára kerül a sor". "És miután meghódítottad az egész világot"? "Akkor hazatérek pihenni, és boldog leszek". "Akkor - úgymond Diogenész - miért nem élhetsz nyugodtan és boldogan most mindjárt"?

GIORDANO BRUNO: Az a széleskörű felfogás, mellyel a világegyetemről bírunk, kell, hogy bizonyos fokig leszállítsa egyéni becsvágyunkat. Mert mit jelent az, hogy királyok, sejkek, tetrarchák, vagy császárok vagyunk ennek a kis földnek egy parányi része fölött?

BACON: "Minden magas polcra való emelkedés csigalépcsőkön történik" és "a fejedelmek olyanok, mint az égitestek, melyeknek sok hódolatban, de kevés nyugalomban van részük".

SZENT GERMAINE: Az udvari életben jó sok vesződség is van. A ceremóniák sok időt rabolnak el és kétségbeejtően unalmasak. De az önuralom, ez a legigazibb és legnagyobb királyság, a legritkább esetben örökletes. Mindegyikünknek magának kell meghódítania, és ezt meg is tehetjük, ha lelkiismeretünket választjuk vezérünknek. Senki sem arathat igazán balsikert, ha megtesz mindent, ami hatalmában van. Nem áll az, hogy az élet mindennapos kötelességei: földművelés, ipar és kereskedelem, vagyis azok a foglalkozások, amelyekkel a nagy többség foglalkozik és foglalkozni kénytelen, az élet méltóságával és nemességével összeférhetetlenek. Hogy életünk nemes-e vagy nemtelen, nem attól függ, hogy milyen hivatást választunk, hanem attól, hogy milyen szellemben teljesítjük. A legszerényebb élet is lehet nemes, míg a leghatalmasabb fejedelem, avagy a legnagyobb lángész élete is lehet aljas.

LEONARDO DA VINCI: Nem lényeges, hogy az ember rózsaszirmot, avagy szakadéknyílást fest, hacsak a tárgy szeretete és csodálata segítik őt munkájában. Nem lényeges, hogy hónapokon keresztül munkálkodik-e néhány centiméternyi vásznon, avagy egy palota homlokzatát festi-e egy nap alatt, hacsak komoly cél érdekében történik az, ami megtöltötte szívét türelemmel, avagy munkára serkentette kezét.

G. B. SHAW: Sokan vannak, akik azt vélik, hogy oly időpontba csöppentünk a világba, amikor az élet különösen súlyos és gondokkal telt, mikor kevesebb a nyugalom, mint régente, és a létért való küzdelem keményebb, mint valaha. Másrészt azonban nem szabad elfelejteni, mennyit nyertünk éppen érdekesség és változatosság dolgában. Lehet, hogy a mi korszakunk súlyos munka korszaka, de ez, ha túlzásba nem visszük, semmi esetre sem baj. Ha kevesebb nyugalmunk van, ennek egyik oka az, hogy az élet olyannyira tele van érdekességekkel.

VOLTAIRE: Ha valaki nem akar rosszkedvű lenni, az ne táplálja erre való hajlandóságát, és ne tegyen semmi olyasmit, ami azt fokozhatja. Kezdetben maradj csendben és számold a napokat, amelyeken nem bosszankodtál. Régente naponként szoktam volt haragudni; majd minden második nap, azután három naponként; azután csak minden negyedik napon. Ám ha harminc napon át szünetelnél, hozz Istennek áldozatot. Mert a hajlandóság eleinte csak gyöngül, de később teljesen megszűnik. Ha azután elmondhatod magadról, hogy sem tegnap, sem tegnapelőtt, sem megelőzőleg két vagy három hónapon át nem haragudtam, hanem ügyeltem magamra, amikor izgalmas események történtek, légy meggyőződve, hogy jó úton vagy.

EMERSON: "A nagy ember az, aki a nagy tömeg közepette is képes teljes tisztaságában megőrizni a magányosság derűjét".

MARCUS AURELIUS: "Az emberek a visszavonultságot keresik". "Falusi házakban, tengerparton és hegyekben, és te magad is nagymértékben megkívánod ezeket a dolgokat. Ez azonban csak a közönséges fajta ember jellemvonása; mert hatalmadban áll, hogy önmagadba vonulj vissza, amikor csak jólesik. Mert sehová sem menekülhet az ember több nyugalommal és mentesebben minden bajtól, mint saját lelkébe, különösen akkor, ha olyan gondolatai vannak, melyek tökéletes nyugalmat képesek adni". - "Valóban boldog az, akinek ily szentély lakozik szívében." - "Aki erényes, az bölcs is; aki bölcs, az jó; és aki jó, az boldog".

SZOKRATESZ: Az igazságtalanság büntetés, nem a halál és a megvesszőzés, hanem az elkerülhetetlen kényszerűsége annak, hogy mind jobban és jobban nő az igazságtalanság.

XENOPHON: Szokratsz oly igazságszerető, hogy soha, még a legjelentéktelenebb dolgokban sem követett el igazságtalanságot embertársai ellen, hanem még inkább segítségére volt a legfontosabb dolgok tekintetében mindazoknak, akik az ő társaságának örvendhettek; oly mértékletes, hogy sohasem részesítette előnyben az élvezetet az erénnyel szemben; oly bölcs, hogy sohasem tévedett a jobbnak rosszabtól való megkülönböztetése tekintetében; nem szorulván rá mások tanácsára, hanem önmagának is elegendő lévén ahhoz, hogy megkülönböztessen azok között; olyannyira képes megmagyarázni és érvekkel eldönteni ily kérdéseket, és olyannyira alkalmas mások jellemének megállapítására, megcáfolván azokat, akik tévedtek és buzdítván őket erényre és tisztességre, hogy számomra a legjobb és legboldogabb embernek látszott. De ha valaki nem fogadja el véleményemet, ám hasonlítsa össze mások életmódját a Szokrateszével, és döntsön ehhez képest ő maga.

EPIKTETUSZ: A lelki nyugalom valóban megfizethetetlen adomány, a teljesített kötelesség gazdag jutalma. Joggal kérdem tehát, - "Hát nincs jutalom? Nagyobb jutalmat is kereshetünk, mint az, amely a jó és igazságos cselekedetekben rejlik"? Vajon mi lehet nagyobb jutalom annál, mint "a béke, mely minden megismerés fölött áll, melyet nem lehet pénzért vásárolni, és amelynek árát nem lehet ezüsttel fölmérni". - "Ez a harmónia a természettel, másokkal és önmagunkkal."