Isteni koncert magyar szívvel

  • PDF
Isteni koncert magyar szívvel

2009.02.17. : Elekné Márkus Barbara : Élmények

Az első dal után (Tvam adideva) hatalmas tapsvihar zúgott fel a mandirban... Erre nem keszültem fel. Hatalmas boldogság volt.... Swami felé fordultam, imára kulcsolt kézzel és alázattal meghajoltam, s vártam, vajon akarja-e, hogy folytassuk. Ezt minden dal után megtettem. Ő végégig, minden egyes dal után kedvesen mosolygott rám és intett: "tovább". Minden dalt megtapsoltak, szinte vastapssal. Az emberek sírtak a mandirban, amikor énekeltünk, elképzelhetetlen élmény volt. A végén már az egész mandirnak vezényeltem és az emberek énekeltek velünk. Boldogok voltak! Mi is! Mindenki tekintete ragyogott, mint a napsugár. Swami végig velem vezényelt, mosolygott és a szemei végig tele voltak könnyel. Kis zsebkendőjével törölgette szemeit.


Egyre emelkedettebb volt a hangulat, a Rámás csizmánál szinte örömtáncot járt az egész mandir, minden náció velünk tapsolt. Mintha egy hatalmas egész család lettünk volna. Férfi, nő, felnőtt, gyerek, indiai, argentin, olasz, magyar... mindegy volt. Ez mind egyet jelentett: SZERETET....


Az érdekes az volt, hogy egyáltalán nem féltem, nem izgultam. Valahol végtelenül mélyen egyesültem Swamival, és egy hatalmas egységet éreztem vele. Biztonságot, békét, harmóniát, csendet, szeretetet. Senkinek és semminek nem kellett megfelelnem. Otthon voltam... Ott, hol a  Isten van... a lélek hazatért. Leírhatatlan volt. Szívemben a katolikus gyökerekkel az indiai kultúra vibrálásában nem volt más, csak Isten.  Azt éreztem, Swami tart minket, az érzés maga volt a végtelen biztonság. Az elmémben semmilyen gondolat nem volt, üres volt és tiszta. A szívemben pedig határtalan béke. Azt hiszem, ez Isten.

Amikor az utolsó dal is elhangzott (Rámás csizma), Letérdeltem Swami előtt. Ő rám nézett, és "kérdezte": "Van még?" Én a kezemmel mutattam: igen, kettő! Ő intett, hogy álljak fel és folytassuk. Vinci dalánál (My sweet Lord), a hallelúját az egész mandirnak vezényeltem. Mindenki énekelt. Amikor vége volt, a helyemre ültem. Swami magához intett.... A szemem előtt materializált a semmiből egy nyakláncot, amit a nyakamba akasztott. Rajta az  Ő arca, a másik felén pedig egy Ohm jel. Apró kis kezével rakta fel, mit utána önkéntelenül megfogtam, és ő is az enyémet. Olyan természetes volt mindez....

Aztán letérdeltem előtte és megérintettem apró lábait. Aztán ránéztem: sírt és mosolygott. Boldog volt. Azt mondják az indiai testvéreink, nagyon rég nem látták Swamit ilyen boldognak... A helyemre mentem. Aztán megint "kérdezett": bhajan? "mondtam": "igen, van".  Már intett is, hogy kezdjük! Még két bhajant elénekeltünk, amibe beszálltak Swami zenészei is és az egész mandir velünk énekelt és tapsolt,  végül átvették a diákok és velük énekeltük a bhajanokat.


Mikor vége lett a dharsannak, az emberek elárasztottak minket. Öleltek, csókoltak, sírtak. Amikor kiléptem a mandirból, már csak én voltam és két-három magyar lány, a seva dalok térdre borultak előttem, csókolgattak és simogatták a lábamat, Öleltek, sírtak, a kezemet csókolgatták, Swami által materializált nyakláncot és egyre csak azt mondtak: áldás, áldás. Csoda... Hirtelen nem tudtam, mi történik, nem engedtek menni, mindenki hozzám akart érni és a medálhoz. Ajándékokat adtak nekem, sírtak, öleltek, fotózkodtak velem, stb... Hihetetlen volt, együtt osztoztunk Swami végtelen szereteteben. Örültek a boldogságunknak és Swami áldásának. Mire 1 óra alatt a házhoz értem,  ahol a szállás van (egyébként 10 perc az út), rengeteg ember gyülekezett ott. Rengeteg nemzet. Mindenki velem akart lefényképezkedni. Swami sofőrje is engem keresett, de elsodródtunk. Úgy villogtak a vakuk, mint egy Világsztár érkezésekor. Itt is mindenki ölelt, a vacsoránál a kantinban ugyanez.

Minden nemzet összefoglalva ezt mondta: Ma a magyar nemzet tanítást adott a mandirban jelen levő összes embernek, nemzetnek. Csoda történt, spirituális tanítás volt, az egységről és a szeretetről. Szerintünk megemelkedett az egész mandir energiaszintje, és én nem is a földön álltam, hanem lebegtem, a levegőben. A többieket is ölelgettek és gratuláltak minden magyar testvéremnek. Azóta is ez folyik. Swami tegnap üzent Mr. Chakravatitval: Új  koncertet szeretne. Új dalokkal, Van rá két napunk. Mindenki minket akar a mandirban! Újra hallani akarnak bennünket! Csodálatos. Feladat: Most nem szabad elszállni, keményen dolgozni kell, hogy bebizonyítsuk méltóak voltunk minderre. Talán pénteken lesz a következő koncert.

Köszönöm az imáitokat és hogy velünk voltatok.

Sai Ram


Barbi