A mi kis történetünk - Csiba Jarka ,Viktor és családjuk

  • PDF

Mikor Karcsi barátunk megkért írjam le a mi kis történetünket, gondolkodóba estem..... Mi van azon olyan érdekes ?.. csak tettük a dolgunkat ... Hogy mennyire érdekes vagy tanulságos azt önökre bízom...

A kezdet kezdetén született ket aranyos fiunk, és mint minden szülőnek, nekünk is az volt a legfontosabb, hogy egészségesek és szépen fejlődnek. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy míg nem mennek iskolába otthon maradok mellettük. Igaz, hogy szűkösen, egy szobaban a szüleim csaladi házában laktunk 8 évig, de volt kert, udvar és velünk éltek a nagyszülők is (aminek persze meg van a jó és kevésbe jó oldala.is ...)

A gyerekekkel sokat jatszottunk, együtt „dolgoztunk“ a házi munkákban– például tésztát gyúrtunk, ültettünk a kertben – mindezt a képességeikhez mérten. Házilag készítettünk játékokat, kitaláltunk mindenféle versenyeket. Mivel autónk még nem volt vonattal, busszal jartunk kirándulni. Szóval szinte gondtalan gyerekkor J

Óvodába csak a délelőtti foglalkozásra jartak, az iskola előtti évben.. Elfogadtuk a kérésüket, hogy délután otthon lehessenek...

A nagyobbik fiút magyar iskolába irattuk be (férjem szlovák) a faluban, semmiképp nem akartuk, hogy utazással terheljük. Az első osztály szinte gondtalanul telt el csak a másodikban kezdődtek a problémák. Fiunk annak ellenére, hogy mindig fegyelmezett volt, kitűnő eredményeket ért el, elkezdett furcsán viselkedni. Bezarkózott, ha megjött a suliból, nem komunikalt velünk, néha agresszívan viselkedett (amit azelőtt soha) – míg egy szép napon kijelettette ő már bizony nem akar többé iskolába járni. Kérdésünkre miért – nem kaptunk választ (sose volt az a komunikatív tipus ). Közben otthon bújta a könyveket, habzsolta az információkat, oldotta a nem az épp ő korosztályának alkotott matekfeledatokat, logikai fejtörőket.

Mikor már addig fajult a dolog, hogy másodikos létére reggel sírva kellet betuszkolni az osztályba pszihológushoz fordultunk, mivel a tanító néni sem tudott más tanácsot adni azon kívül, hogy majd csak elmúlik ez az állapot...

A pszichológus sem állapított meg semmi érdekeset, és azzal a tanácssal küldött utunkra, hogy majd csak rendbe jön a gyerek. Hát persze ez számunkra nem volt elfogadható válasz, úgyhogy akit csak tudtunk megszólítottunk és tanácsot kértünk. Tanárokat, ismerősöket...(még nem működött az internet). Azt mindenképp tudtuk, hogy egy más iskola típust keresünk, nem a klasszikusat. Végül is aki keres talál“ eljutott hozzánk egy információ, hogy Pozsonyban van egy iskola ahol másképp tanítanak... Megkerestük az igazgató nénit, aki egyben pszihológus is. O viszont csak akkor volt hajlandó szóba állni velunk, ha hozzuk a gyerek IQ tesztjét is (ő mar tudta mit mi még nem, hogy „hol van a kutya elásva“).

Mikor megkaptuk az IQ teszt eredményét mi is csak rácsodálkoztunk.. huha ez nem semmi.. Az igazgató néni aztán csak mosolygott a legközelebbi talalkozásunkor, és elmagyarázta (végre valaki !! ),hogy nem egy atlag emberkével van dolgunk, hanem egy kis zsenivel .. és ezekkel bizony máskép kell foglakozni mint a többséggel. Felajánlotta hogy járjon a fiunk az ő épp megnyílt iskolájába, Pozsonyba. Mi Pozsonytól 60 km-re lakunk és persze magyaráztuk, hogy ez nem a legegyszerübb számunkra. Ekkor csak ennyit mondott – önökön a dontés – ha nem kerul a gyerek a képességeihez mérve szabott iskolába, elkallódik, leépül sok esetbe magába fordul, depresszios lesz – rosszabb esteben nem fog komunikalni... ugyanis az ilyen adottságú embereknek az a legrosszabb, ha nem csinalhatnak semmit, ha nem kapnak új es új információkat, ha unatkoznak. És a mi fiunk bizony unatkozott az iskolában...ahogy azt később elmondta. Számára ugyanis érthetetlen volt miért kell egy információt többször elismételni, mi van azon nem érteni való.

Nem sokáig gondolkodtunk, annak ellenére, hogy nem volt egyszerű. Nem kis fába vágtuk a fejszénket, de akkor ezt talán annyira nem is tudatosítottuk. Csak azt tettük, amit akkor jónak láttunk. Akkor csak a gyerek volt a fontos. Emlékszem milyen szorongva vártam fiunkat haza az elsö iskolanap után.- ugynis nemcsak az utazas, iskolatipus váltás de tanulási nyelvváltás is történt . Csak annyit mondott – „jó volt.“.. Megegyeztünk, mivel nem az a szókimondo tipus volt, százalékokban fogja kifejezni, hogy érezte magát....és a számok napról napra kúsztak felfelé. Megegyeztunk vele abban is (természetesen a gyerekkel – nálunk minden kozos megegyezés alapján müködik még most is...), hogy 1 hónapig fog járni az új iskolába, es utánna ő dönt marad- e. Nem kellett egy hónapot várnunk... J

Ez volt márciusban. Szeptemberben a kissebbik fiunk is iskolaköteles lett és bizony kissé szorongva vittuk el az IQ tesztre, reméltük legalább a megkövetelt minimumot teljesíti. O ugyanis ellentéte volt batyjának, komunikativ, jatékos, mindig vidám. Nagy meglepetesünkre néhany mutatóban túl is haladta a testvérét. A felvételin (igen, ebben az iskolában felvételiznek az elsősök is) az elsők között végzett, úgyhogy én is munkát kerestem a fővárosban és azóta is utazunk.

Nagyobbik fiunk az iden érettségizett, talán mondani se kell hogy a matematikában elért eredményei alapján felvételi nélkül került az egyetemre – és persze büszkék vagyunk, hogy idén képviseli hazánkat a matematikai és a programozási világolimiászon.

A kissebbik a sakk világaban taláta meg örömét és halad a kitűzött úton.

Sokan kérdezik miben más ez az iskola. Leegyszerűsítve csak annyit mondanék – partnerként kezeli a gyereket – „élni és élni hagyni“ – Talan nincs is nagyobb öröm, ha gyerekünk szeret iskolába járni....és a mienik szeretnek..... a tanár TANAR, nem csak a tantárgyat tanítja , de az életet is...néha a matekórán gitározik, mert épp sikerült megtanulnia egy új dalt és szeretné megosztani örömét a diákjaival, ...vagy épp egy könyből olvas fel, amit szeretne a tanulók figyelmébe ajánlani,... vagy a szünidőben veszi a fáradságot (fáradságot ?!) és ismeretlen utakon barangolnak a hegyekben – elkerülve a civilizációt... .és ez .hogyan függ össze a matematikával .??..- hisz minden mindennel összefügg (ezt nem én talaltam ki J).

..A tanár nem csak tanít, hanem tanul is, tanul a gyerekektől – egymást tanítják és ez szerintem így a jó.. és ehhez talalán nem kell se új iskola, se új iskolarendszer CSAK a gyerek meg a tanár. A TANAR aki szereti a gyerekeket meg a munkáját – (van szerencsém ismerni ilyen tanárokat más iskolákból is.... , működik a dolog csak akarni kell és persze kitartani....sajnos az ilyen MAS tanárok legnagyobb ellensége nem más mint a Tanári kar – a saját kollegáik....)..S mivel én mások szerint született optimista vagyok hiszek benne, hogy egyre több TANAR lesz aki szívvvel lélekkel tanít, mert tanítani szép és nemes dolog.

A szülőknek csak annyit üzennék – ne féljenek változtatni, ha arra van szükség és bízzanak a gyerekeikben – akkor is ha épp nem sikeres valamiben, mert akkor van az ő bizalmukra a legnagyobb szüksége. Kívánom, hogy minden szülő megtalálja a gyeremeke számára a megfelelő utat és fogadja el azt is, hogy néha ez az út göröngyös, kitaposatlan...de a cél felé fezet.