A SZERETET spirituális alapja:Az isteni minőség megtapasztalása az egyénekben és a teremtés egészében


SZERETET                     
DEFINÍCIÓ                                            SATHYA SAI BABA TANÍTÁSAI
Barátság BARÁTSÁGAdott személyhez való, bizalomra és tiszteletre épülő ragaszkodás; jóindulatú érdeklődés kimutatása; vmely hasznos v. üdvös cél szolgálata A barátság a rendíthetetlen szeretet kifejeződése; azon szereteté, amely nemes, tiszta, mentes a vágyaktól és az önérdektől. (1973. május 24.)A barátságnak spirituális köteléknek kell lennie, olyan bizalmas viszonynak, amely egymás teljes megértésén alapul, és a másik személyért tett felajánlás jegyében valósul meg. Ne kezdj szoros barátságot kiépíteni valakivel addig, amíg nem vagy bizonyos abban, hogy szándékai tiszták, önzetlenek és spirituálisak. Igaz barátság csak két lélek között szövődhet; azaz, két olyan személy között, akik mindketten felismerték, hogy lényünk lényegét a lelkük képezi. (1978. augusztus 20.)Hogy a barátság tartós legyen, a szívnek meg kell értenie a másik szívet, a szívnek vonzódnia kell a másik szívhez. A barátságnak két szívet kell összekötnie, és mindkettőre üdvös hatást kell gyakorolnia; bármi is történjen a barátokkal – érje bár őket veszteség vagy nyereség, fájdalom vagy öröm, jó szerencse vagy szerencsétlenség. Mindkét félnek jobbá kell tennie a másikat; hiszen mindketten tudják, hogy kapcsolatuk a rokonszenven és a szereteten alapul. Egymás megtartásának biztosítéka egymás megbecsülése; az, ha mindkét fél bízik a másikban, és a másik vigyázó szeretetében. Csak azok érdemlik meg a „barát” nevet, akik segítenek egymásnak magasabbra szintre emelni az életet, segítenek egymásnak az eszmények megtisztításában, az érzelmek nemesítésében és megerősítik egymás elhatározásait. (1973. május 24.)
Boldogság BOLDOGSÁGA jólét és a megelégedettség állapota; öröm; élvezetes v. örömteli tapasztalat; a jó kapcsolat, az egymással való közösség légköre Ha az ember tartós boldogságra vágyik, fel kell fedeznie e boldogság forrását – ez a forrás pedig nem más, mint a szeretet. Nincs semmi nagyszerűbb a szeretetnél. Mindennek megvan a maga ára: a tartós boldogság árát az isteni szeretet formájában kell megfizetni. Szeretet nélkül semmilyen anyagi dolog nem nyújthat valódi boldogságot. (1998. január 1.)Az isteni minőség jelenléte valódi boldogságot eredményez. Ez az egyetlen állandó boldogság a földön. Az isteni minőség jelenlétében nincs bánat, nincs boldogtalanság, és nincs aggodalom. (2002. október 12.)Folytonosan törekednünk kell arra, hogy észrevegyük, hogyan állíthatjuk mások boldogságának szolgálatába vagyonunkat és tehetségünket, tudásunkat és értékeinket. (1983. október 11.)Tanulj meg ott és akkor boldog és megelégedett lenni, ahol és amikor vagy; belső jólétre törekedj, ne külső nyereségre. (1965. március 26.)Az elmebeli öröm intellektuális öröm; a szívben megtapasztalt öröm maga az isteni üdvözültség állapota, amely össze sem hasonlítható az elme örömével. (1999. november 23.)
Egyenlőség EGYENLŐSÉGAz azonosság érzete v. állapota; minőség-, természet- v. rangbeli hasonlóság; adott csoport, osztály v. társadalom tagjainak hasonlósága; pártatlanág  Aki az isteni minőséget keresi, annak mindig a szeretet szellemében kell cselekednie, és meg kell szabadulnia a gyűlölet, irigység és harag leghalványabb nyomától is… Belső látásunk fejlesztése által eljuthatunk arra a meggyőződésre, hogy minden és mindenki alapvetően egyenlő egymással. (1974. március 3.)Társadalmi és egyéni mindig viselkedésünkben az isteni lényeg letéteményeseiként mindannyiunk között fennálló egyenlőség érzetét kell megnyilvánítanunk. (1958. július 22.)Fel kell lelnünk az emberiség sokszínűsége mögött rejlő egységet. Bár a mentális és testi erő, az általuk vallott elvek, vagy tudásuk és képességeik terén léteznek különbségek az egyes emberek között, egy dologban mindannyian egyenlőek vagyunk: mind a teremtés folyamatának részei és részesei vagyunk. Éppen ezért kell elfogadunk a létezők egyenlőségének eszméjét. (1984. július 13.)Ne tégy különbséget a szolgálatok között. Szolgáld szüleidet, testvéreidet, barátaidat és a koldusokat is. Az isteni kegyelem bőségben árad majd, ha az alázat és az egyenlőség szellemében szolgálod embertársaidat. (1999. október 16.)Minden cselekedetedet az egyenlőség szelleme táplálja, de ne tedd mindegyik cselekedetedet a többivel egyenlővé. (1965. szeptember 27.)
Egység EGYSÉGDolgok v. személyek olyan összetartozása, amelyben azok egy egésznek a részeiként egymással és az egésszel is összefüggnek Ahogy az elektromos áram is azonos módon halad át a különböző típusú és alakú elektromos berendezéseken, az isteni minőség is közös minden létező számára. A csillagok sokfélék, az ég egy; a tehenek sokszínűek lehetnek, a tejnek egy színe van; az ékszerek sokfélék, az arany egyfajta; az élőlények sokfélék, a lélegzet egy; az országok különböznek, a Föld egy. Ezért kell megértened az Egy fogalmát a sokban, az egységet a sokféleségben. (1998. április 18.)Az igaz spiritualitás a gondolat, a szó és a tett tiszta és szent egysége. (1998. február 5.)Az embert körülveszi a jelenségek és a spiritualitás világa; látásmódját egyaránt befolyásolja az anyagi és a spirituális világ. Ha nem vagy képes összhangba hozni e két világot, egyikkel sem érzel majd közösséget; a valódi isteni alapelvet e két világ egysége jeleníti meg. (1998. február 25.)Az egység tudata váltja ki a lelki nyugalmat, nem pedig fordítva. (1968. szeptember 30.)Úgy kell érezned mások fájdalmát, mintha sajátod lenne; és boldognak kell lenned, ha embertársaid boldogok. Így tapasztalhatod meg mindenek egységét. (1971. április 18.)
Együttműködés EGYÜTTMŰKÖDÉSMással, másokkal együtt, közösen, összhangban, a kölcsönös előnyök jegyében való tevékenykedés; másokkal való együtt munkálkodásra irányuló igény v. képesség Nem lehet kérdés, hogy ki a feljebbvaló, ha mindannyian együttműködünk egy nagy, közös törekvésben. Ilyenkor mindnyájunkat a közösséget alkotó egyének iránt érzett szeretet hajt előre. (1979. május 30.)Ha a széthúzás gonosz törvénye uralkodik, nem valósítható meg az országban a béke és a jólét, legyen bármilyen fejlett a technológia, a tudomány vagy a spiritualitás. Csak akkor létezhet fejlődés, ha a kölcsönös együttműködés szándéka, a baráti érzés, a szeretet és a részvét tölti be az emberek szívét. (1979. november 22.)Az élet csak akkor lesz dicsőséges kalanddá, ha megédesíti a tolerancia és a szeretet. A mások életstílusával való megbékélés és a közös feladatok elvégzésére irányuló együttműködés szándéka teszi az életet boldoggá és gyümölcsözővé. (1980. február 17.)Az elmék egysége, a kölcsönös szeretet és az együttműködés jelentik a legfontosabb kifejlesztésre váró értékeket. (1980. február 18.)A társadalom az emberek csoportosulása. Az önzetlen szolgálatot a társadalmat alkotó emberek közötti, spontán és tiszta szándékokon alapuló együttműködés fémjelzi. (1981. november 19.)
Empátia EMPÁTIA(beleérző képesség)Az a képesség, amely által az egyén bele tudja helyezni, bele tudja élni magát a másik ember érzelmeibe, gondolataiba v. állapotába.  Tekintsd magaddal azonosnak a csoportot, amelyben dolgozol. Ne hagyd ezt az eszmét erkölcsi közhellyé silányulni, de próbáld meg napi szinten gyakorolni. Ha egy csoport részeként dolgozol, mindenki érzéseire tudatossá lehetsz, és magad is átérezheted ezen érzéseket. Ez pedig a színtiszta üdvösség forrása. (1971. december 22.)Elméket empátiával, az egyenlőség felismerésével, és azon meggyőződéssel kell megtöltenünk, hogy alapjaiban véve minden egy és ugyanaz. (1991. június 1.)Az embernek fel kell ismernie a társadalom iránti tartozását és kötelezettségeit is; ez a legjobb módszer a napi problémák megoldására. Az emberek véletlenszerű csoportba rendezése még nem azonos a társadalommal, ehhez a csoportot az isteni rokonság tudatával kell egységgé forrasztani, azáltal hogy megosztjuk egymással bánatunkat és örömünket, és gyakoroljuk az empátia képességét. (1973. április)A magányos személy nem alkot közösséget. Ha törekvései énközpontúak, akkor nem lesznek hasznosak a társadalom szempontjából. Ezért kell kifejlesztenünk magunkban a társadalom jólétét előremozdító szent értékeket. A harmónia és az empátia (azaz a mindent átfogó tisztelet érzése) szellemisége alapvető, ha bármilyen jó dolgot akarunk megvalósítani az életben. (1987. május 1.)
Figyelmesség FIGYELMESSÉGAz a lelki tevékenység, amellyel tudatunk határozottan vkire, vmire irányul, összpontosul;mások jogainak és érzelmeinek előzékeny figyelembe vétele; gondos és előzékeny bánásmód v. törődés Kezeld tisztelettel és értelmes figyelemmel a vigasztalanokat, betegeket, időseket, elhagyatottakat és a gyerekeket. (1971. január 7.)Belső sugallatodnak megfelelően viselkedni, ez az erkölcs. Az érzéseid kimondása az igazság. A tapasztalataidon elmélkedni szívedben, ez a béke. A szív sugallatainak pontos megértése az erőszaknélküliség. A szív minden kisugárzására való figyelmesség a szeretet. (1991. május 28.)Amikor a szegényeket szolgáljuk, tudnunk kell, hogy a nincstelenek szívében lakozó Urat szolgáljuk. Ha e formulát az alaknélküli isteni minőségre alkalmazod és ekképpen szolgálod az embereket, értelmet nyer a lemondásod, és megkapod a szolgálatnak szentelt életed ellenértékét. Isten azok szívében lakozik, akik a szegények iránti figyelmesség gondolataival töltik meg szívüket, és buzgón szolgálják őket. (1990. november 19.)A betegségek félig már attól is elmúlnak, ha az orvos türelemmel és figyelemmel beszél a pácienssel. Ha szeretettel és mosolygó arccal fordulsz hozzájuk, a betegek jobban reagálnak a kezelésre. (1994. január 21.)
Hála HÁLAA velünk tett jócselekedet tudata és megbecsülése; a vigasz v. a kényelmetlenség megszűntetése, megszűnése felett érzett öröm Ajánld fel szeretetedet az embereknek, és ők tartós hálával viszonozzák majd azt. Adj nekik ruhákat, házakat – feltehetően el fogják veszíteni őket. Részesítsd őket oktatásban: lehet, hogy javukra válik a dolog, lehet, hogy nem. De ha szeretetet adsz nekik, hálásan isszák magukba azt, megtöltik vele szívüket, és olyan boldogok lesznek, mint korábban még soha. (1967. november 6.)Azért dolgozz, mert így ajánlhatod fel háládat Istennek azon képességekért, amelyekkel felruházott téged. Az ilyen munka bölcsességre vezet. A bölcsesség nem más, mint az isteni minőség jelenlététének felismerése minden létezőben. (1971. január 1.)Hálásnak kell lennünk az élet lehetőségéért, a szépség áldásáért, a természet bőkezűségéért és az élet maradandó értékeinek felismeréséért. (1962. április 5.)Három dolgot kell megtennünk életünk során: igyekeznünk kell jót tenni azokkal, akik ártottak nekünk; el kell felejtenünk minden sérelmünket és minden jócselekedetünket; ugyanakkor szentségként kell emlékeznünk a jóra. Ki kell fejeznünk értük a hálánkat. (1998. május 11.)
Hűség HŰSÉGTántoríthatatlan ragaszkodás; adott személyhez, okhoz, eszméhez v. szokáshoz való ragaszkodás; kitartás Tudnotok kell, mi az igazság, és ennek alapján kell gyakorolnotok a szeretetet és a hűséget. Ne feledjétek, hogy az önző vágyakból az önzetlen lemondás által lesznek erényes cselekedetek. Magas eszményeket kell kitűznöd magatok elé, és fel kell készülnötök a róluk való lemondásra is, még ha sikerül is elérnetek őket. (1979. november 22.)Amikor odaadásra vágysz, magától fogalmazódik meg benned a kérdés, vajon mihez ragaszkodsz és miért? Mibe fekteted gyengédségedet és megingathatatlan hűségedet? (1964. október 14.)Istent leginkább „szeretetként” határozhatnánk meg – hiszen a szeretet minden lényt magában foglal, minden létezőt összeköt egymással, és mindent a szeretet vezérel. A szeretet mindenkiben ott lakozik, a szeretet mindenki, a szeretet maga a mindenség. A szeretet számos formát ölt: többek között a ragaszkodás, a rokonszenv, a gyengédség, a testvériség, a hűség, a tiszteletadás, az imádság, a hazafiság formájában nyilvánítja meg önmagát. (1967. június)A szeretet a gyár motorja. Mindenkinek több száz másik, eltérő vérmérsékletű emberrel kell együtt dolgoznia, vagyis mindenkinek el kell sajátítania a béketűrést és a nyugalmat. Mindenkinek ki kell alakítania maga körül egy nyugodt környezetet. Ez a nyugodt környezet csak akkor maradhat fent, ha mindenki odaadóan és hatékonyan végzi a feladatát; és ez egyben a legmagasabb rendű spirituális szabály is. (1972. február 3.)
Jóindulat JÓINDULATRokonszenves, béketűrő v. segítőkész természet értéke v. állapota A szív a szimpátia, a kedvesség, a szolgálat, a szeretet és testvériség nyelvén szól. És csak ez a nyelv fontos; mert ezt a nyelvet mindenki megérti… (1961. április 30.)Minden gyakorlat célja szíved meglágyítása legyen, hogy az kedvességgel és szeretettel tejék meg. Fejleszd ki magadban a megelégedettség ilyen érzését, és hagyd, hogy az teljesen betöltsön téged, és szétáradjon a világ lakói között. (1987. március 30.)Kedvesnek kell lennünk a korban, vagyonban, egészségi állapotban, rangban vagy iskolázottságban alattunk álló emberekkel szemben. A részvét csak így válik jelentőségteljessé és értékessé. (1989. június 20.)Az embernek két fontos szerve van: a feje és a szíve. A fej mindig a külső tárgyak megfigyelésében érdekelt; fő jellemzője a külvilágban történő elmélyedés. A belső látásra utaló értékek, az igazság, a szeretet, a kedvesség, a béketűrés és a részvét, a szívből sugároznak ki. (1989. augusztus 24.)A szeretet útjánál nincs nagyszerűbb spirituális út. A jóindulathoz, részvéthez és szimpátiához hasonló nemes minőségeket mind a szeretet erősíti bennünk. (1998. július 9.)
Könyörületesség KÖNYÖRÜLETESSÉGAz emberiség iránt érzett jóakarat és szeretet; különösen a szegények és szenvedők iránt érzett nagylelkűség és segítőkészség Részvét, önuralom és könyörületesség – e három értéket kell minden embernek gyakorolnia. A részvétet, hogy megzabolázzuk a démoni törekvéseket; az önuralmat, hogy megerősítsük az isteni értékeket; és a könyörületességet, hogy kordában tartsuk az ember természetes kapzsiságát. (1962. április 28.)Az embernek gyakorolnia kell a könyörületességet, hogy elérje a tisztaság állapotát. A szív tisztaságán keresztül elérhetjük az isteni minőséghez vezető egység állapotát. Az emberi élet palotáját e négy alapra kell építenünk. (1983. szeptember)Ha nem fújod ki azt a levegőt, amit beszívtál, annak a tüdőd kárát látja. Ha a szervezeted nem választja ki az elfogyasztott ételt, annak a gyomrod látja kárát. Ehhez hasonlóan a lemondás szellemében könyörületesen és irgalmasan tovább kell adnod azt a pénzt, amelyet megkerestél. Ez az üdvösség forrása. (1999. március 12.)Iskolázottságra, jólétre és erőre mindenkinek szüksége van, ám e dolgok értéke attól függ, hogy hogyan használod őket. Ha egy jó ember részesül megfelelő oktatásban, tudása bölcsességgé érik, és eszményivé teszi az életét. Ha egy jó ember szerez vagyont, irgalmas és becsületes célokra fordítja azt. A jó embert ereje képessé teszi a gyengék megsegítésére és a társadalom szolgálatára. Csak az egyének jósága vezethet el egy jobb társadalom kialakulásához. (1988. augusztus 7.)
Megbecsülés MEGBECSÜLÉSÉrzékeny tudatosság; csodálat, jóváhagyás v. hála kifejezése; vminek v. vkinek a megértése Töltsd meg szívedet szeretettel; így életerősek és élénkek lesznek szívből jövő szavaid.A szeretetnél nincsen hatékonyabb erő. A szeretet nyelve a szavakat egyenesen a hallgatók szívének tolmácsolja, így azok befogadják és megbecsülik és tetteikben meg is valósítják a hallottakat. (1974. április 1.)Becsüld meg a helyes gondolatokat, a kedves és jóindulatú beszédet és az önzetlen tetteket; és már felbukkanásuk pillanatában leplezd le a rossz gondolatokat, szavakat és tetteket. (1984. december 31.)Az emberekre alapvetően két dolog jellemző. Az egyik esetben – és ez a gyakoribb – azzal áltatjuk magunkat, hogy számos erénnyel, intelligenciával és tehetséggel rendelkező, jó emberek vagyunk. A másik, a ritkább esetben felismerjük a másokban levő jóságot, érdemeiket, képességeiket és jó tetteiket, és méltányoljuk eszméiket. (1988. december 25.)A háládat, imádatodat és nagyrabecsülésedet kifejező tettek valóban a szent odaadás cselekedetei. (1981. október 2.)Ha egyenes vagy, mások egyenességét is megbecsülöd. Azért látsz hibát másokban, mert e hibák benned is jelen vannak. (1964. augusztus 15.)
Megbocsátás MEGBOCSÁTÁSA neheztelés v. megtorló szándék feladása; elnézés; a hibák v. gyengeségek elfogadása Még a téged bántó és megsértő embereknek is meg kell bocsátanod, és szeretned kell őket, mert a szeretet önmagában is üdvösséggel áraszt el. A szeretet forrása mindenkiben ott rejlik. Az üdvösség forrása lényed legbenső valósága. (1982. január 14.)Ne tápláld a dühöt megtorlással, a gyűlöletet haraggal. Felejtsd el, és bocsásd meg mindazt, ami eddig a pillanatig veled történt; kezdj egy új, a szeretetről és a testvériségről szóló fejezetet – ebben a másodpercben. (1975. április 28.)Tápláld szívedben a szeretetet. A szeretet elűzi a rossz gondolatokat, és erősíti a megbocsátás szellemiségét. (1993. november 23.)Az erő megtestesülése vagy, nem pedig a gyengeségé. Éppen ezért, ha kétségbe esnél, töltsd meg magad a béketűrés érzésével, és állj készen a megbocsátásra és a felejtésre. A megbocsátás ezen értéke az emberi lét legnagyobb ereje. (1994. január 1.)A szeretet önzetlen. Az én megszerez és elfelejt; a szeretet ad és megbocsát. A szeretet soha nem üdvözli a bosszú gondolatát, mivel mindenkit egynek lát.  Ha valaki megsért téged, hagyd, hogy a bölcsesség vezéreljen. Ne siess levonni a végkövetkeztetést; a szeretet vezessen tetteidben. (1977. február 16.)
Odaadás ODAADÁSA buzgó felajánlás és hűség állapota; egy speciális, gyakran magasabbrendű, cél érdekében tett felajánlás A fiatal facsemetét öntöznöd kell, hogy növekedjen és gyümölcsöt hozzon; odaadásod pedig akkor növekszik és hoz gyümölcsöt, ha szeretettel öntözöd és hittel táplálod. (1998. augusztus 25.)Az odaadás nem egy olyan állapot, amely bizonyos órákon megszáll téged, majd visszatérsz a „normalitás állapotába”, hanem az elme egy folyamatos állapota, egy berögzült viselkedésmód, amelyhez minden körülmények között ragaszkodik az ember. (1968. július 8.)Még a világi tevékenységek is spirituálissá lesznek, ha van benned szeretet. Dolgozz bár egy irodában, köss üzleteket, gondoskodj a családodról – bármit is teszel, mindig úgy tedd, mintha Istennek ajánlanád a cselekedeteidet. Legyen minden tevékenységed Isten kedvére való. Ez a valódi odaadás.A szeretet legyen minden tetted alapja. A szeretettel és odaadással végzett kisebb spirituális erőfeszítések is nagy eredményekre vezetnek. (1998. október 8.)Hogy miről ismerszik meg az odaadás? A jellemről, a jó impulzusokról, az igazságról, Isten szeretetéről, a fegyelemről és a kötelességtudatról. Az igazán odaadó, aki rendelkezik e hat minőséggel. (1999. március 3.)
Osztozás OSZTOZÁSVminek másokkal közösen történő használata; közös elfoglaltság v. öröm; részvétel; mással v. másokkal közösen birtoklás v. felhasználás; felosztás Értsd meg a szolgálat alapvető fontosságát; így válhatsz azon ideális vezetők egyikévé, akikre oly nagy szükség van manapság a világ minden táján. Ha megosztod másokkal, amid van, feltöltődsz; ha elveszed tőlük, amijük van, kiürülsz.… beszélj mindenkihez az elragadtatásból fakadó szeretettel; hagyd, hogy kezeid adjanak, és soha ne vedd el, ami nem a tiéd. (1970. január 7.)Az emberi élet legfőbb célja az isteni üdvösség megtapasztalása, és ezen üdvösség másokkal való megosztása. (1971. július 8.)Csakis a szeretet ajándékoz meg tartós boldogsággal és békével. A megosztás csökkenti a fájdalmat és megsokszorozza az örömöt. Az ember az osztozásra, a szolgálatra, az adományozásra született, nem pedig arra, hogy elvegye, amit akar. (1973. április)Gyakorold a szeretetet, a makulátlan, önző vágyaktól mentes tisztaságot. Oszd meg ezt a szeretetet más hitű, más bőrszínű, és más országbeli testvéreiddel. Ha felebarátod Istenhez imádkozik, nem érzel-e rokonságot vele? Lehet, hogy más nyelven, más stílusban, egy másik vallás formuláinak megfelelően kér, de éhsége és szomjúsága egy a tiéddel. Üdvözült boldogsága és bánata épp olyan, akár a tied. Oszd meg ezt az üdvösséget; az osztozás mindkettőtök boldogságát megerősíti. Oszd meg a bánatot; az osztozás könnyít majd terheden, és elvesz egy darabot belőle. Áramoljon át szereteted embertársaid szívébe. (1968. július 8.)
Részvét RÉSZVÉTMások fájdalmával való együttérző tudatosság;  a szenvedéstől való közös megszabadulás szándéka  A részvét és a jóság a szeretetből születik meg. A fennkölt Emberi Értékek mind a szeretetből származnak. Ha valaki megtelik szeretettel, nincs szüksége más spirituális vagy vallási gyakorlatokra. (1998. február 25.)Az igazi emberi lényt részvét és jóindulat jellemzi. (1984 február 9.)Hogy mi a részvét? Ha embertársunk szenvedését nézve szavak által fejezzük rokonszenvünket, az még nem részvét. A részvétnek a szenvedő kínjainak enyhítésére irányuló tettek formájában kell megnyilvánulnia. Nem szabad közömbösnek vagy érzéketlennek lenned azzal az ürüggyel, hogy mindenki megszenvedi a saját ostobaságát. Bár a szenvedés talán egy emberi hiba következménye – egy hibáé, amelyre mindannyian hajlamosak vagyunk – úgy kell gyógyírt keresnünk rá, mintha magunkat szeretnénk megszabadítani a fájdalomtól. Az igaz részvét a szívből sugárzik ki. (1984. július 14.)Gyakorold a részvétet és a rokonszenvet; állj mások szolgálatába, értsd meg a szegénység, betegség, szorongás és kétségbeesés gyötrelmét; oszd meg másokkal könnyeidet és nevetésedet is. Így lágyíthatod meg a szívedet, és így teheted sikeressé spirituális törekvéseidet. (1969. május 10.)
Rokonszenv ROKONSZENVEmberek közötti vonzódás, társulás v. viszony, amelyben az egyik felet ért érzelem másokra is hatással van; értelmi v. érzelmi megegyezés; mások érzelmeinek v. érdeklődésének megosztása v. az azokkal való azonosulás képessége Légy örömteli, ha a környezetedben lévő emberek örülnek, és légy szomorú, ha ők is azok az. Költözzön rokonszenv a szívedbe. De az örömöt és bánatot is szolgálattá kell átalakítanod; nem maradhatnak puszta érzelmek. (1961. április 23.)Ha szeretet járja át az emberiséget, azt részvétnek nevezzük, és ez az érték nem kis részben a rokonszenvből ered: a rokonszenv tesz boldoggá, ha embertársaid boldogok, és szomorúvá, ha szomorúak. (1958. március 24.)A szeretet hívja életre létre a rokonszenvet; a szeretet fogja megmutatni azt is, hogyan vethetünk véget a gyűlölködésnek. (1966. október 19.)A szeretet a gyűlölet hiánya, az ellenszenv, az előítéletek hiánya – valamint a rokonszenv és a ragaszkodás pozitív értékeinek megléte. Ha szeretet él bennünk, szomorúak vagyunk, ha embertársaink szomorúak, és boldogok, ha ők is boldogok. (1966. november 23.)Ne csak szónokolj a könyörületességhez, szolgálathoz, rokonszenvhez vagy egyenlőséghez hasonló értékekről – szállj alá a szószékről és gyakorold is őket. Ha felebarátod egy komoly betegség fájdalmát éli át, ne maradj közömbös, mondván, szerencsére ez téged nem érint. Ha egyvalaki érintett, mindannyian érintettek vagyunk. (1964. február 25.)
Szívbéli tisztaság SZÍVBÉLI TISZTASÁGSzív: legbensőbb jellemünk, érzéseink v. hajlamaink; könyörületesség; szeretet; bátorság Tisztaság: szenny, gyengeség v. hiba nélküli v. idegen anyagtól, más összetevőtől mentes v. erkölcsi hibáktól v. bűnöktől mentes állapot  A szeretettel eltelt ember elméje békés, szíve tiszta, és semmilyen zavaró körülmény, balsiker vagy veszteség nem tudja kizökkenteni nyugalmából. (1989. október 9.)Ha bármilyen jó dolgot akarsz véghezvinni a világban, mindig a belső tisztaságból kiindulva kell cselekedned. (1993. január 1.)A helyes cselekedetek a szív tisztaságához vezetnek, és ez elősegíti a magasabb spirituális tudás megszerzését. Ha a helyes cselekedetek bölcsességgel egészülnek ki, az a valódi szolgálat. (1984. november 18.)Az olyan külső értékek, mint az igazság, a szeretet, a türelem és a részvét a szívből sugároznak ki. A fejből származó dolgok világiak és múlandóak; a szívből származók transzcendensek és örökkévalók. A szívből származó értékek a belső utat mutatják meg, a fejből származóak pedig külső utakra vezetnek. (1999. április 26.)Spirituális szemléletmód kialakításához, a szív tisztaságán keresztül vezet az út, és másokra is csak így tudsz pozitív hatást gyakorolni. A spirituális bölcsesség akkor szökken szárba, ha tiszta a szíved. (1993. október 7.)
Testvériség TESTVÉRISÉGKözösség; szövetség; másokkal közös kötelékeken v. érdeklődésen alapuló viszony; azonos szakmájú v. érdeklődésű emberek teljes képviselete A testvériség azt jelenti, hogy készek vagyunk szeretetet adni a szeretetért, szívet adni a szívért, és életet adni az életért. (1970. május 12.)Az egyesített erőfeszítések az emberi élet természetes velejárói. Az egyének közösségében, a társadalomban, az együttműködés garantálja a biztonságot és a stabilitást. Az isteni természetre való tudatosság legbiztosabb jele az a felismerés, hogy rokonságban állunk embertársainkkal. (1982. január 22.)Ne okozz fájdalmat másoknak, ne sérts meg és ne bánts másokat, és ne sértsd meg embertársaid önbecsülését. Szeress mindenkit egyformán, gyakorold a toleranciát, és terjeszd ki a testvériséget. (1974. február 20.)Először magaddal juss egységre; ne keresd a hibát másokban, vagy a tökéletességet önmagadban. Isten Atyai mivolta és az emberek testvérisége – e dolgokban higgy, és minden tettedet töltsd meg ezzel a tisztelettel és szeretettel. (1967. április 21.)Becsüld meg mások őszinteségét; becsüld az idősebbeket és a nálad tapasztaltabbakat. Társaságban viselkedj helyesen, töltsd meg környezetedet a testvériség és öröm szellemiségével. (1960. szeptember 27.)
Törődés TÖRŐDÉStiszteletből v. vágyból fakadó gondoskodás; aggodalom v. érdeklődés érzése; viszonyulás; vmire hatással levés; fontosság; figyelem és gondoskodás kimutatása A rád bízott dolgokkal törődj szorgalommal. (1961. november 23.)A lemondás nem azt jelenti, hogy az anyagi világ dolgait nem kell tisztelned; sőt még törődnöd is kell velük. De soha ne felejtsd el, hogy az általuk nyújtott öröm csekély és múlandó. Azaz ne kötődj hozzájuk: légy tudatában valós értéküknek, és ne értékeld túl őket. (1964. augusztus 19.)Ne fordíts a szükségesnél több figyelmet a külvilágra; inkább a belső örömforrásokra összpontosíts. Egy autóban a külső kerekek az „alárendelt” kerekek; fordítsd figyelmedet a belső, a mozgató kerekekre! A belső mozgatóerővel törődj. Ha tökéletesen uralod érzéseidet és motivációidat, bármibe belefoghatsz. (1965. május 22.)Tanulmányozz, vizsgálódj, és ráébredsz majd, hogy mások szolgálatával tesszük önmagunknak a legnagyobb szolgálatot… Ahelyett, hogy mások hibáival és erősségeivel foglalkoznál, törődj inkább saját hibáiddal, és körültekintően fejleszd saját erősségeidet. (1965. április 4.)

]]> Alapvető Emberi értékek Fri, 30 Oct 2009 21:11:15 +0100 http://www.kamarati.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=156:erszaknelkueliseg-spiritualis-alapja&catid=54:peldamutatas&Itemid=79 Normal 0 21 falsefalse false SK X-NONE X-NONE

Az ERŐSZAKNÉLKÜLISÉG spirituális alapja:az isteni minőség felismerése és tisztelete az egyénben és a teremtés egészében
ERŐSZAK-
NÉLKÜLISÉG
DEFINÍCIÓ SATHYA SAI BABA TANÍTÁSAI
Áldozathozatal ÁLDOZATHOZATALVmiről (általában egy eszméért történő) lemondás; olyan cselekedet, mely során vmely becses dolgot egy istenségnek, isteni minőségnek ajánlunk fel Az áldozathozatal az ember által gyakorolandó legfontosabb minőség. Az áldozathozatalt többnyire azonosnak tartják a könyörületességgel vagy a nagylelkűséggel; pedig a nagylelkűség  és a valódi áldozathozatal között óriási különbség van. Az olyan dolgok elajándékozása, mint a föld, a tehenek, az arany, az étel vagy a tudás csak azt jelenti, hogy az ember igyekszik másokkal megosztani a vagyonát. Az áldozathozatal felülmúlja a könyörületességet és a részvétet; ez annyit tesz, hogy készek vagyunk mosolyogva megválni szeretett dolgainktól – akár az életünket is beleértve. (1983. október 11.)Az evést a kiválasztás követi; a belégzést kilégzésnek kell követnie; a vérnek áramolnia és keringenie kell, hogy fenntartsa az életet. Az elfogadás sikere a lemondásban rejlik, e két dolog ugyanazon folyamat két különböző oldala. Ez egyaránt igaz az egyének, a társadalmak, a nemzetek és az emberi nem egészének esetében is. A haladás és a béke az áldozathozatalon, a lemondáson és a szolgálaton alapul. (1969. május 19.)Érdemes megismernünk az elme tulajdonságait és uralásának módjait, hogy hasznunkra fordíthassuk e tudást. Az elme hajlamos a tapasztalatok begyűjtésére és a memóriában való tárolására. Az elme nem ismeri a lemondás művészetét, így lassan bánat, aggodalom és szenvedés érlelődik benne. Ha az elme képes lenne elsajátítani az áldozathozatal művészetét, eljuthatnánk a spirituális derű és nyugalom állapotába. (1983. január 8.)
Bátorság BÁTORSÁGVeszéllyel, félelemmel v. nehézséggel szembeni mentális v. erkölcsi erő; veszélyhelyzetben v. szokatlan nehézségek közepette tanúsított szilárd elme és akarat Ha ellentét alakul ki a szabály és a megszokás között, bátran kell szembenéznünk a helyzettel, és a megszentelt úton kell haladnunk. (2002. november 4.)A spirituális kalandhoz, a sötétségből a világosságba történő spirituális ugrás megtételéhez nagy bátorságra van szükség; e bátorság jutalma pedig az isteni kegyelem állapota. (1970. november 22.)A bátorság forrása a magabiztosság. Mindenekelőtt a magabiztosságunkat kell fejlesztenünk. (2002. május 16.)Ragaszkodnod kell az igazsághoz, és nem engedhetsz a hamisságnak és a becstelenségnek. Nézz bátran szembe az élet nehézségeivel. (1998. december 25.)Szilárdan kell hinned, hogy minden, ami veled történik, az jó lesz számodra, és minden lehetséges helyzettel bátran szembe tudsz majd nézni. Csak akkor juthatsz el a beteljesülésre, ha a balszerencsében is bátran és meggyőződed által vezéreltetve cselekszel. (2000. január 15.)
Beteljesülés BETELJESÜLÉSEgy szükséglet, vagy vágy megvalósulása; kielégülés; az öröm forrása vagy eszközei; megbékélés; szavatolt bizonyosság vagy meggyőződés Úgy kell az erőre és a rangra tekintenünk, mint egyfajta erkölcsi feladatra, amely magában foglalja a kapcsolódó kötelezettségek teljesítését is. Csakis akkor tapasztalhatjuk meg a valódi boldogságot és beteljesülést, ha minden cselekedetünket e morális parancs értelmében hajtjuk végre. (1986. május)Az ember nem azért születik, hogy csupán önmagáért éljen. Csak életének a társadalom szolgálatára való felajánlásával válhat nemessé, és teljesítheti be élete célját. (1998. december 25.)Az általad vállalt szolgálat nem csupán a beteljesülés érzésével jutalmaz meg, de az általad szolgált emberek elégedettségével is. (1975. november 14.)Az embernek spirituális szükségletei és késztetései is vannak. Míg a testi késztetések múlandóak és átmenetiek, a spirituálisak késztetések mélyebb forrásból származnak, és maradandóbb beteljesülést ígérnek. E késztetések megkövetelik a tisztaságot és az egységet. (1983. június 14.)Minden embernek törekednie kell az élet négy céljára, a javak megszerzését az erénnyel, a vágyak beteljesülését pedig a spirituális megszabadulással társítva. (1984. május 14.)
(Az) erőszak elutasítása AZ ERŐSZAK ELUTASÍTÁSAErőszak: fizikai fájdalommal járó károkozás; anyagi v. testi sérelem okozása; lelki fájdalom és szenvedés okozása; agresszió; fájdalom v. szerencsétlenség elszenvedése Elutasítás: vmi elvégzésével szembeni vonakodás kimutatása; a hajlandóság hiánya Ne okozz fájdalmat másoknak durva szavakkal. Valójában ezek a „mások” nem is mások – mindenki egy, hiszen mindannyiunkban ugyanaz az isteni alapelv nyilvánul meg, a fájdalom okozója és elszenvedője tehát valójában egy és ugyanaz a személy. Soha ne bánts meg másokat a szavaiddal. (2001. július 5.)Akkor válsz isteni lényegűvé, ha felismered minden emberi lény alapvető egységét. Mindannyian ugyanazon egyetemes család tagjai vagyunk, ezért ne gyűlölj  és ne bánts senkit. A másokkal szemben alkalmazott erőszak végeredményben azt jelenti, hogy saját magadat bántod. (2001. július 16.)Tartózkodj azon cselekedetektől, amelyek fájdalmat okozhatnak másoknak, még akkor is, ha neked esetleg boldogságot okozna a dolog. Viselkedj úgy másokkal, ahogy magaddal is viselkednél. „Mindig segíts, és soha ne árts.” Ne bánts senkit, ne alkalmazz erőszakot. Senki irányába ne táplálj rossz érzéseket. Akkor se fojtsd el magadban a szeretetet, ha valaki megsért vagy átkokat szór a fejedre. (1998. november 24.)A kezek nem erőszakos cselekedetekre teremttettek, hanem arra, hogy megkeressük általuk a mindennapi betevőre valót, és irgalmas cselekedeteket hajtsunk végre velük. (2000. szeptember 10.)Soha ne állíts valótlanságot, mert lehet, hogy valaki számára kellemes lesz az adott állítás. De ne mondd meg az igazat se, ha ezzel esetleg megbántasz valakit. Akkor se mondd meg az igazat, ha ezzel megsérthetsz valakit. Mindenkinek igazat kell mondania, de csak akkor, ha ez az igazság nem bántó. (1991. május 24.)
Etika ETIKAA jó és a rossz megkülönböztetésével, az erkölcsi kötelességekkel és szabályokkal foglalkozó tudományág;  erkölcsi elvek és értékek gyűjteménye; elmélet, rendszer v. morális értékek Az etikai átalakulás a társadalmi átalakuláson múlik. A társadalmi átalakulás a spirituális változásokkal van összefüggésben. Spirituális átalakulás nélkül a társadalmi folyamatok könnyedén az emberiség fejlődésével ellentétes erőket fejthetnek ki. Az etikai átalakulás alapja a spirituális átalakulás. (1983. június 16.)Csak a spiritualitás képes elősegíteni az etikai értékek, a tolerancia és a egyenlőség szellemiségének fejlődését. A szellem tudománya nélkülözhetetlen az Emberi Értékek fejlesztéséhez. (1987. szeptember 24.)Az erkölcsi, etikai, anyagi, technológiai és spirituális fejlődést gátló konfliktusok és zavarok feloldásának legjobb módja az, ha az ember a lehető legteljesebb módon él, és felemelkedik az isteni minőség szintjére, amely nem más, mint saját valósága. (1980. december 25.)Az életszínvonal emelkedésének az etika, az erkölcs és a spiritualitás színvonalának emelkedését is magában kell foglalnia. (1981. március 8.)Ha emberi lényeknek akarjuk nevezni magunkat, az etikának, az erkölcsnek kell a legfontosabb dologgá válni számunkra. Ez számos értéket magában foglal: a társadalmi elkötelezettséget, az emberi személyiség tiszteletét, hazaszeretetet, a testi jóléttel való törődést, a barátok és rokonok szeretetét és a tudásvágyat is. Ezeket nevezhetjük az ember öt éltető elemének. (1986. május)
Félelemnélküliség FÉLELEM- NÉLKÜLISÉGNyugtalanító aggodalmaktól való mentesség; veszélyhelyzetben, ill. annak előérzetében az izgatottságtól való mentesség állapota  Légy félelem nélkül való. Éld úgy az életed, hogy azt ne zavarja meg a félelem. Ne a környezetedben lévő emberek véleménye és tanácsa szabja meg cselekedeteidet, ha ők olyan tettekre buzdítanak, amelyek nem felelnek meg a lelkiismeretednek. (1999. november 23.)Aki eltöltekezik az isteni szeretettel, félelem nélkül való lesz, semmit sem vár el másoktól, spontán és önzetlen módon fejezi majd ki a szeretetét. (1996. június 20.)Légy rettenthetetlen. Ha bátran szembenézel a nehézségekkel, azzal szinte már meg le is küzdötted őket. Bízz önmagadban és sikereket érsz majd el az élet minden területén. (1997. január 14.)Tisztítsd meg az elméd, és tedd azt a szerető gondolatok és átfogó eszmék eszközévé. Tisztítsd meg a szavaidat, és használd őket a félelemnélküliség és a barátság erősítésére. Tisztítsd meg a kezeidet, hogy ne bántsanak, és ne kövessenek el erőszakos cselekedeteket, de segítsenek és vezessenek, gyógyítsanak és irányítsanak. Ez a legmagasabb rendű spirituális gyakorlat. (1970. március 6.)
Globálistudatosság GLOBÁLIS TUDATOSSÁGGlobális: az egész világot magában foglaló v. arra vonatkozó; az egészet magában foglaló v. arra vonatkozó Tudatosság: a felismerés, érzékelés v. tudás birtoklása v. kimutatása; éber megfigyelés v. a tapasztalatok alapján történő következtetés Az egész világ egyetlen nagy otthon, és minden ember ugyanazon család tagja. Ugyanazon ég alatt élünk, ugyanazon a földön járunk, ugyanazt a levegőt szívjuk be, és ugyanazt a vizet isszuk. A mindenekben ott rejtőző egység fényében ezért balgaság a sokféleség taglalása. (1998. szeptember 29.)Szolgáld az egész világot. Értsd meg azt az igazságot, hogy a társadalom szolgálatára születtél. Ne élj önző, anyagi javakat felhalmozó életet. Életed csak akkor válhat szentté, ha segítesz a szegényeken, a betegeken és az elnyomottakon. (1999. november 18.)Az egész világ olyan, akár egy tankönyv; olvasd azt helyesen. A természet a legjobb tanár. (1998. szeptember 4.)Szolgáld a társadalmat, és munkálkodj a jólét érdekében. Vágyj az egész világ boldogságára. Ez a helyes spirituális gyakorlat. (1998. október 12.)Igazság, erkölcs, szeretet és részvét: ezen értékeket gondoznunk kell és meg kell oltalmaznunk – önmagunk, és az egész világ érdekében. (1999. március 3.)Az ember számára a kollektív a lényeges, nem az egyéni. E világon senki nem élhet teljesen egyedül. „Éljünk együtt, küzdjünk együtt és fejlődjünk együtt; éljünk együtt örömben és harmóniában.” Ezt tanítják a Védák, az ősi indiai szent szövegek. (1990. december 25.)
Hazafiság HAZAFISÁGA haza és a közösség szeretete, az ezekért való önzetlen tevékenykedés  Az ember kötelessége az, hogy felismerje a társadalomban az isteni minőség kifejeződését, és hogy képességeit és erejét a társadalom boldogulásának szolgálatába állítsa. Gyakorolnunk kell hát (1) ezt az átfogó érzelmet, (2) a befogadó gondolkodásmódot és (3) ezt az intuitív víziót. (1974. március 1.)Az őszinteség és a teljesség elengedhetetlen az egyének boldog jövőjének érdekében. Hasonlóképpen szükséges az ország jólétéhez a nemzeti jelleg és a hazafiság is. Akiben kifejlődik a teljesség és a hazafiság, annak kiszéledik a látásmódja, és kiegyensúlyozottá lesz a szemléletmódja. (1988. augusztus 26.)A táradalom jóléte szorosan összefügg a társadalmat alkotó egyének átalakulásával. Csakis erkölcsös egyének képesek erkölcsös közösséget építeni. A tiszta tudat alapvető a tiszta gondolatok, a tiszta látás és a tiszta beszéd kialakításához. (1998. február 5.)Az igaz spiritualitás alapja az, hogy a társadalom többi tagjával együtt munkálkodjunk a társadalom egészének jobbá tételén. (1999. november 21.)
Más kultúrák elfogadása MÁS KULTÚRÁK ELFOGADÁSAKultúra: Faji, vallási v. társadalmi csoport által vallott hit, társadalmi berendezkedés és anyagi értékek összessége; egy társaságot v. testületet jellemző gyakorlat, viselkedésmód, értékszemlélet v. közös célok összessége. Elfogadás: Vmi természetének, értékének v. tulajdonságainak egyetértőleges tudomásul vétele; nyitott megértésen alapuló megítélés Fogadd el a más kultúrákból származó jó dolgokat, amelyek segíthetnek úrrá lenned az érzékek szeszélyességén és az elmén, hogy könnyebben vizsgáld meg az egyes értékeket, és képes légy a különbségtételre. (1964. augusztus 15.)Ha az ember ismeri valódi természetét, soha nem hagy helyet a gyengeségnek és a gyávaságnak. Minden kultúra legfőbb célja az hogy az egyén fejlessze mentális nyugalmát és bátorságát, és rokonságot érezzen minden embertársával. (1964. február 17.)Az egyes egyének értéke kultúra-függő. A világ kultúrájának valódi értelme a rossz gondolatok és cselekedetek feladásán és a szent gondolatok és nemes tettek gyakorlásán alapul. Az adott ország nem csupán a Föld egy darabját jelenti, hanem polgárainak közösségét is. Egy ország fejlődéséhez mindig  a polgárok morális, etikai és spirituális értékeinek fejlődése vezet el. (1999. július 26.)Igyekezz az egész világ jólétéért munkálkodni. A Föld olyan, akár egy nagy ház; az egyes országok a különböző szobákhoz hasonlíthatóak. Ne hagyd, hogy beszűkült módon csakis saját országod boldogulását tartsd szemed előtt. Légy széles látókörű – imádkozz minden nemzet jólétért. (1998. december 25.)
Mindenek jólétével való törődés MINDENEK JÓLÉTÉVEL VALÓ TÖRŐDÉSJólét: a dolgok jól alakulása, különösen a jó szerencse, boldogság és a bőség vonatkozásában Törődés: tiszteletből v. vágyból fakadó gondoskodás; aggodalom v. érdeklődés érzése; viszonyulás; vmire hatással levés; fontosság; figyelem és gondoskodás kimutatása  A spirituális gondolkodás a következő kérdéssel kezdődik: „Mivel járultam hozzá felebarátaim jólétéhez?” Nem pedig azzal: „Mit gyűjtöttem össze felebarátaimtól?” (1969. november 22.)Ne feledjétek, hogy a világ jóléte és békéje csakis az emberiségért végzett önzetlen szolgálat által valósítható meg. (1985. november 17.)A világ jóléte a társadalom jólétén alapul, a társadalom jóléte pedig a társadalom tagjainak jólététől függ. Az egyének gondolataikkal, szavaikkal és tetteikkel előremozdítják vagy hátráltatják a társadalmat, és így az egész világra is hatással vannak. (1971. december 22.)Saját jólétedet eggyé kell olvasztanod a világ jólétével: hogyan is lehetnél boldog, ha felebarátod szomorú? Ezért, arra kérlek benneteket, hogy többé ne saját magatokért imádkozzatok, de az egész emberiség békéjéért, bőségéért és boldogságáért, éghajlattól és bőrszíntől függetlenül. (1970. október 7.)Beszélj kedvesen mindenkivel, és érdeklődj az emberek iránt. Manapság egyre ritkább az efféle kellemes beszéd, mindenhonnan csak durva szavakat hallunk. Szólj lágyan és kedvesen, így minden ember a barátod lesz. (2000. szeptember 10.)
Önuralom ÖNURALOMÉn: az egyén teljes személyisége; az egyén tipikus tulajdonságai és viselkedésmódja Uralom: szabályozás; vmi fölötti erővel való rendelkezés; erő v. hatalom a vezetésre v. irányításra; korlátozás; fenntartás Az önuralommal rendelkező ember isteni természetének megismerése által bevilágítja maga körül a világot. (1986. július 31.)A szabályozásnak belülről kell származnia, nem pedig kívülről; az embereknek veleszületett erejükkel kell magukat uralniuk, nem pedig egy másik személytől való félelem vagy bizonyos előnyökbe vetett remény miatt. Az önuralom önbizalomra, önismeretre és előmenetelre vezet. (1966. augusztus 3.)Az életet pontos szabályozás mentén kell élni. Az önuralom alapvető fontosságú az erkölcsös élethez. (1988. január 21.)Az önuralmat szilárd hittel gyakorold, így erőd forrásává lesz. (1966. február 19.)Nem szabad a pillanat hatására megszületett gondolatnak engedelmes-kedve cselekednünk. Fontolóra kell vennünk ötleteink jó és rossz oldalait, és csak a szív jóváhagyásával cselekedhetünk, miután megvizsgáltuk az egyes cselekedetek értékét. (1987. szeptember 24.)A tiszta, tápláló étel elősegíti az önuralom gyakorlását és fejleszti az intelligenciát… Ezért a spiritualitás útját járó személyek számára roppant fontos az egészséges és tápláló étel. (1961. október 10.)
Önzetlen szolgálat ÖNZETLEN SZOLGÁLATÖnzetlen: magára vonatkozó érdek nélküli állapot; a nagylelkűség állapota Szolgálat: a segítségért, hasznosságért, előnyért létező, mások jólétét elősegítő cselekedet Szolgálata által mindenkinek vissza kell térítenie azt, amit a társadalomtól kapott. E szolgálatot önzetlenül, az áldozathozatal szellemiségében kell elvégezni. A szolgálat így lesz spirituális tevékenységgé. (1994. február 3.)Bármilyen szolgálatot vállaluk, azt az önzetlenség jegyében kell elvégeznünk, és így az élet magasabb szintjére juthatunk el. (DD 1987.)A tanult embereknek alázattal és tiszta szívvel fel kell vállalniuk a társadalom önzetlen szolgálatát. (1994. június 5.)Az emberi test mások szolgálatára való, nem pedig az önző tettek élvezetére. Mondj le az önzésről, és kezdj önzetlen szolgálatba. Értsd meg, hogy mindenkiben ugyanaz az Én lakozik. Az egység e tudata és érzése vezessen, miközben embertársaid szenvedésének enyhítésén munkálkodsz. (2001. április 14.)Mindig folytasd az önzetlen szolgálatot, akárhol is vagy. Ragadd meg a lehetőséget mások megsegítésére. Egyetlen olyan alkalmat se mulassz el, amelyben lehetőséged nyílik lelkesültségedet és képességeidet a bánat, a fájdalom és a szorongás enyhítésére felhasználni. (1970. május 21.)
Összhang ÖSSZHANG(harmónia)Érzelmekben v. tettekben megnyilvánuló egyezés; benső nyugalom; békesség Dönts úgy, hogy összhangban, a tökéletes béke állapotában fogsz élni a környezetedben lévő emberekkel, hogy mindenkit szeretsz, és életedet embertársaid szolgálatának szenteled. Ez az út vezet el az isteni minőséghez és az örökké tartó békéhez. (1966. november 23.)Ha a szív megtelik szeretettel, minden tettet beburkol a szeretet. A valódi emberi létet a szív, a fej és a kéz összhangja jelképezi. (1999. július 26.)Az összhang megőrzése érdekében a legfontosabb szabály az, hogy mindig uralkodj a nyelveden. Ne hagyd, hogy minden gondolatod azonnal szavak formáját öltse; válogass, mérlegelj, és csak aztán szólalj meg. Beszélj nyájasan, kedvesen, rosszmájúság nélkül; úgy beszélj, mintha a mindenkiben ott lakozó isteni minőséghez szólnál. (1960. szeptember 21.)Az ősi bölcsek mindig kihangsúlyozták az emberi lények egységének és együttműködésének fontosságát. Azt mondták: „Mozduljunk együtt, fejlődjünk együtt, okosodjunk együtt, és éljünk összhangban egymással; ne engedjünk teret a viszályoknak.” (2002. április 13.)A jó cselekedet ismérve a gondolat, a szó és a tett összhangja. Ha nem áll fenn ez az összhang, a tett meghazudtolja a szót vagy a gondolatot. (1998. február 5.)
Pártatlanság PÁRTATLANSÁGA becsületesség (a morális jó és rossz kérdésének) eszménye v. elve szerint történő cselekvés; becsületesség; az igazsággal, tényekkel v. okokkal való megfelelés  A pártatlanság helye és alapja a szív. (Summer Showers in Brindavan, 1993.)Csakis akkor jelenthetjük ki, hogy segítettünk visszaállítani az erkölcs épségét, ha elutasítjuk a becstelen és méltánytalan viselkedést, és igyekszünk véget vetni a társadalomban előforduló törvénysértő cselekedeteknek. (1986. október 11.)A tudomány különbségtétel nélkül, az emberi lét fegyelem nélkül, a barátság hála nélkül, a zene dallam nélkül, a társadalom erkölcs és méltányosság nélkül soha nem válhat az emberek javára. (1987. november 22.)Az őszinteségre épülő üzleti vállalkozás a társadalom szolgálatának és a spirituális elvek megvalósításának egyik formája. A piaci gyakorlatnak tisztességesnek kell lennie a vásárlókkal szemben, valamint méltányosnak és pártatlannak a munkavállalókkal kötött alku tekintetében. (1990. február 10.)Kötelezd el magad a jó és önzetlen tettek mellett. Ha méltánytalanságot és gonoszságot látsz másokban, először saját életmódodat és jellemedet vizsgáld meg; mert amit másokban látsz, könnyen lehet a benned megnyilvánuló dolgok kivetülése. (1973. március 17.)
Segítőkészség SEGÍTŐKÉSZSÉGTámogatás nyújtása; pártfogás; vminek kellemesebbé v. elviselhetőbbé tétele; megkönnyítés, elősegítés; vmi fejlődésének támogatása; jó irányú változtatás Legyen minden cselekedeted mások számára nyújtott segítség. Mindig segíts, és soha ne árts. Soha nem jelentheted ki, mondhatod, hogy a te életed mentes minden nehézségtől, hiszen ki tudja, mit hoz rád a következő pillanat! Ha mindig boldog akarsz lenni, imádkozz mások boldogságáért. Ez a valódi spirituális szemléletmód. (2002. december 25.)A társadalom, a közösség vagy a nemzet csak akkor lehet boldog, csak akkor lehet biztonságban, ha az azt alkotó egyének kölcsönösen segítenek egymásnak, és összeköttetésben állnak egymással az őszinte és felkészült szolgálat keretein belül. (1986. december 28.)A szent, tiszta és segítőkész cselekedetek jó életmódot írnak elő. Olyan viselkedésmódot, amely előmozdítja az emberi tökéletesség felvirágzását. (1987. augusztus 16.)Hajts végre jó és tiszta cselekedeteket. Élj példamutató életet. Légy segítőkész. Ajánld fel életed az emberiség nemesebbé tételére. (1990. június 1.)Légy segítőkész, így a lelkiismereted is méltányol majd téged, és boldoggá és megelégedetté tesz, még akkor is, ha embertársaid nem mondanak köszönetet a tetteidért. (1965. április 6.)
Széles látókör SZÉLES LÁTÓKÖRSzéles: minden irányba messze elterülő; sokfelé ágazó, sok mindent felölelő; nyílt és teljes (toleráns) Látókör: az a határ, ameddig vkinek a tudása, érdeklődése terjed. Te testesíted meg a békét. Te testesíted meg az igazságot. Te testesíted meg a szeretetet. Te testesíted meg az erkölcsöt. Te testesíted meg az erőszaknélküliséget. Te vagy minden, és minden tebenned van. Gyakorold ezt a fajta széles látókörűséget. (2000. szeptember 26.)Az egész emberiség egyetlen hatalmas egy család, mindannyian testvérek vagyunk. Szavakkal leírhatatlan az a boldogság, amelyet akkor érzel, amikor szert teszel erre a széles látókörre – ezért tégy meg mindent, hogy az emberiség minden tagjában felismerd az isteni minőséget. (2003. január 1.)Igyekezz az egész világ jólétéért munkálkodni. A Föld olyan, akár egy nagy ház; az egyes országok a különböző szobákhoz hasonlíthatóak. Ne hagyd, hogy beszűkült módon csakis saját országod boldogulását tartsd szemed előtt. Légy széles látókörű – imádkozz minden nemzet jólétért. (1998. december 25.)
Szelídség SZELÍDSÉGModor v. jellem enyhesége; kedvesség; barátságosság; durvaságtól, ridegségtől v. erőszakosságtól való mentesség; lágyság; finomság Szelíden fogalmazz, ha arról beszélsz, miért nem akarod megengedni bizonyos megtörténtét bekövetkeztét, vagy miért kívánod meg más dolgok bekövetkeztét. A nyájas beszéd hamarabban és mélyebben megérinti a szívet. Együttműködésre ösztönözd az embereket, ne hallgatólagos, sértett beleegyezésre. Ne alkalmazz durva viselkedésmódot és erőszakos eszközöket. (1974. október 16.)Ha durván beszélsz valakihez, ő is hangosan és durván fog válaszolni; a dühös szavak még dühösebbeket eredményeznek. Ám ha szelíd és kedves szavakat használsz egy dühös emberrel szemben, az megnyugszik majd, és sajnálni fogja, hogy így beszélt veled. Ne kiabálj, ne beszélj a szükségesnél hosszabban, ne beszélj, ha nincs szükség szavakra. (1969. május 16.)Ha durvasággal töltjük meg a környezetünket, mi magunk is durvák leszünk. Ha gyűlölettel töltjük meg a légkört, mi is ezt a levegőt leszünk kénytelenek belélegezni, és gyűlöletünk visszaüt majd ránk. Ha tisztelettel, alázattal, szeretettel, bátorsággal, önbizalommal és toleranciával itatjuk át a környzetünket, magunk is élvezhetjük ezen értékek áldásos hatásait. (1976. november 14.)Szeress mindenkit, üdvözölj mindenkit mosollyal, kerüld a durva beszédet. Egyetlen szelíd válasz képes messzire űzni a haragot. (1993. július 21.)
Tisztelet TISZTELETKülönleges figyelem fordítása vmire; tekintetbevétel; kitűntető figyelem; a nagyrabecsültség állapota Tanúsíts tiszteletet és légy tiszteletreméltó. Először cselekedj, aztán prédikálj. (1999. július 26.)Mindig tartsd tiszteletben mások véleményét és álláspontját. Ne kezdj vitába rögtön a legkisebb véleménykülönbség esetén. Lehet, hogy a másiknak van igaza, és te tévedsz. Gondolkodj el a másik fél érvelésén; lehetséges, hogy előnyben van veled szemben, hogy többet tud nálad az adott kérdésről, és az is lehet, hogy tévútra vezettek az előítéleteid. (1959. november 25.)Soha ne a te szükségleted, a te örömöd legyen számodra az első. Mások szükségleteit és boldogságát tekintsd legalább olyan fontosnak, mint a sajátodat – sőt, még fontosabbnak. Tiszteld az idősebbeket, segítsd elő a testvérek, a tanárok és a diákok, a munkavállalók és a munkaadók közti szívélyes magatartást. (1964. augusztus 19.)Ne csak a saját országod boldogságával törődj – imádkozz az egész világ világ jólétéért. Csak ilyen széleskörű érzelmekkel válhatsz tiszteletre méltóvá. Senki nem fog tisztelni, ha viselkedésed és beszéded nem helyénvaló. (1998. szeptember 27.)Az indulatos ember soha nem lehet sikeres; az ilyen ember tönkreteszi saját tulajdonát, és elveszíti társai tiszteletét. (1998. szeptember 27.)
Tisztesség TISZTESSÉGVkinek megbecsült volta; becsületesség, illő magatartás;pártatlanság, őszinteség; önérdektől, előítéletektől v. részrehajlástól való mentesség; az érdekkülönbségek saját érzelmeink, előítéleteink v. vágyaink figyelembe vétele nélkül történő kiegyensúlyozása  Kötelességeink szorgalmas elvégzése önmagában még nem elég. Az embernek a szeretet, a rokonszenv, a tisztesség, a részvét és a megbocsátás értékeit is gyakorolnia kell, csak így válhat képessé az elkötelezett szolgálatra. (1988. november 21.)Hogy milyen munkát kell végezned? Olyat, amelyik a nemzet és a közösség érdekeit szolgálja. Fel kell tenned magadnak a kérdést: „Mivel szolgálhatnám a közösséget?” Látnod kell, vajon az általad végzett munkának nem része-e bármiféle hazugság, igazságtalanság vagy csalás. (1985. december 29.)Az egyes személyek (sőt, a különféle szervezetek is) igen gyakran tévednek a tilosba. Az emberek versengenek a munkatársaikkal, és előnyre próbálnak szert tenni velük szemben – hol tisztességes, hol tisztességtelen módon. Az erőt és a hatalmat először ki kell érdemelni, csak azután vágyakozhatunk rájuk. (1969. szeptember 10.)A piaci gyakorlatnak tisztességesnek kell lennie a vásárlókkal szemben, valamint méltányosnak és pártatlannak a munkavállalókkal kötött alku tekintetében. (1990. február 10.)A vagyonosoknak fel kell ismerniük, hogy a pénzt becsületes eszközökkel kell megkeresni, és jó célokra kell fordítani. A jólétből csak akkor fakadhat valódi boldogság, ha tisztességesek az eszközeink. A kizsákmányolás által nyert pénz így vagy úgy mindig szenvedésre vezet. (1990. november 19.)
Tolerancia TOLERANCIAMegengedő cselekvés,; állhatatosság; kitartás; rokonszenv v. engedékenység a sajátunktól eltérő v. azzal ütköző hittel v. gyakorlattal szemben eltér; a fájdalom v. a nehézségek elviselésére irányuló képesség Minden cselekedetedben tanúsíts türelmet, toleranciát és mindig a kölcsönös segítségnyújtás szellemében cselekedj. Családodon belül gyakorold a türelmet és a kölcsönös tiszteletet; a közösségben az erkölcsöt és pártatlanságot; a társadalomban pedig a béke eszményét. (1960. június 25.)Ha kezd eluralkodni rajtad a düh, őrizd meg a nyugalamdat. Hogyan is tudnád a tüzet tűzzel eloltani? Győzd meg magad logikusan arról, hogy csakis a tolerancia, a béketűrés, a szeretet és a kedvesség képes békét teremteni benned és a társadalomban. (1973. április 4.)Jóság, részvét, tolerancia – e három dolog által ismerheted fel az isteni minőséget önmagadban és másokban. (1973. április)Manapság minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy még több élelmiszert állítsunk elő, még több házat építsünk és még több ruhát gyártsunk. Holott leginkább egy átfogó erőfeszítésre lenne szükség, amely által az emberek több toleranciát, több alázatot, több testvériséget, több részvétet tanúsítanának, és az öröm és béke mindannyiunk szívében megtalálható forrásaira való mélyebb tudatosságot nyilvánítanának meg. (1975. november 14.)

]]> Alapvető Emberi értékek Fri, 30 Oct 2009 21:09:44 +0100 http://www.kamarati.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=155:beke-spiritualis-alapjai&catid=54:peldamutatas&Itemid=79 Normal 0 21 false false falseSK X-NONE X-NONE

A BÉKE spirituális alapja:az isteni minőség önmagunkban és a teremtés egészében megnyilvánuló üdvözült egység állapota
BÉKE DEFINÍCIÓ SATHYA SAI BABA TANÍTÁSAI
Alázat ALÁZATA szerénység v. alázatosság állapota; dölyftől és büszkeségtől mentes állapot;  nem arrogáns, nem önző tulajdonság v. viselkedés; szerénység Személyiséged isteni aspektusa alázattal, igazmondással, szeretettel, lelkierővel, pártatlansággal és buzgalommal tölti meg szolgálatodat. Fejleszd ezen értékek megnyilvánulásait, és gyakorold őket akárhányszor csak lehetőséged nyílik rá. (1988. június 23.)Az elme az alázatosság, a teljesség és az igazság-érzet által tisztítható meg. (1983. június 14.)Életedet mások szolgálatának szenteld, ne a rangok és a hatalom megszerzésére. Ha nem tudsz alázatosan dolgozni, nem lehetsz vezető. Valójában csakis az alázatos dolgozó lehet igaz vezető. (1999. november 21.)Gyakorold az alázatot, hogy megszabadulj az egódtól. Az egoista ember hiába végzi a spirituális gyakorlatokat, soha nem juthat el a lelki nyugalom és áldottság állapotába. (1999. október 1.)Ha nyájasan és kedvesen beszélsz másokkal, ugyanezt kapod vissza. Ha goromba vagy, gorombaságban lesz részed. Mindegy, hogy tanult ember vagy-e, vagy a betűket sem ismered, mindig szólj nyájasan és kedvesen társaidhoz. Légy alázatos. (2002. november 20.)
Állhatatosság ÁLLHATATOSSÁGRendületlenség; minden ellenhatás, szembenállás v. rosszallás ellenében történő kitartás „Indulj el korán, vezess lassan, érkezz meg biztonságosan.” Mindig maradj nyugodt és békés. A tisztaság és a türelem természetes módon elvezet az állhatatosságodra. (2000. május 18.)A tisztaság, a türelem és az állhatatosság nélkülözhetetlen az emberiség számára. Szilárd hit nélkül semmit sem érhetünk el. (1999. április 14.)Az isteni minőség keresésében alapvető dolog az állhatatosság. E feladatot semmilyen körülmények között nem szabad feladni. (1995. február 28.)Lassan és állhatatosan – ez legyen spirituális gyakorlataid alapszabálya. Légy szilárd, figyelmes és megfontolt minden egyes lépésed során. (1961. április 6.)Csakis a szilárd állhatatosság képes megszelídíteni az elmét; és csak a megszelídített elme által tapasztalhatod meg Istent. (1961. április 23.)
Belső csend BELSŐ CSENDBelső: (különösen adott hatás) középpontja környékén lévő Csend: nyugalom; az az állapot, amelyben hang, zaj nem hallatszik; háborítatlanság, nyugodt állapot  A legfontosabb spirituális szabály a belső béke fejlesztése, hogy véget vethessünk az elme végtelen dialógusának. Hagyjuk megpihenni az elmét. Csendesítsük el és tisztítsuk meg. Ne háborgassuk folyamatosan kérdéseinkkel. (1982. május 20.)A csend a kommunikáció tudományának kezdete. Tanulj meg csendben élni, tölts csendben naponta néhány percet. Csak ülj le, teljesítsd ki a csendességet, hallgasd meg Isten szavát. Hagyd, hogy elméd megpihenjen Istenben ezekben a percekben, és a gondolatok maguktól felbukkannak majd benne. (Face to Face with God)Az érzékek elcsendesítésével és elméd irányításával megvalósított csendességben kapcsolatba léphetsz saját létezéseddel. Létezik egy hang, amelyet meghallhatsz ebben a csendben. (Baba the Breath of Sai)Élvezd az isteni minőség áldását a csendben és a szeretetben. (2002. július 22.)Őrizd meg a csendet szíved legeldugottabb rejtekében és a külvilágban egyaránt. (1989. június 25.)
Belső szabadság BELSŐ SZABADSÁGBelső: (különösen adott hatás) középpontja környékén lévő Szabadság: adott választás v. cselekedet kényszer- v. korlát-nélkülisége; a kényszer nélküli cselekedetre v. választásra való képesség v. erő Csak akkor lehetsz jogosan büszke, ha képes vagy uralni elméd szeszélyeit, ha érzéseidet és vágyaidat tisztességes, egészséges csatornákba tudod terelni, akár gúnyolódó „barátaid” ellenében is. Ez valódi szabadság, a valódi siker. (1959. december 25.)Megszabadulni a kötelékek minden fajtájától… a szabadság, béke és áldottság állapota, amelyet az Önmegvalósításon keresztül érhetsz el. Ez az emberi törekvések legmagasabb rendű célja. (Glossary, 1960)Ha a világban béke és jólét honol, az egyén megszabadulhat a  félelemtől és örömben élhet. (1971. december 22.)Minél kevesebb dolgot akarsz, annál nagyobb lesz a szabadságod. Következésképp a tökéletes szabadság a teljes vágytalanság állapota. (1965. július 14.)Csak a bölcsesség jelent teljes szabadságot. Ahogy a kultúra fejlődésének csúcsa a haladás, a tudásé pedig a szeretet, úgy torkollik a bölcsesség útja a szabadságba. (1970. december 25.)Az ember szívében már gyermekkorban is megtalálhatóak az öröm és a béke forrásai. Fejleszd e forrásokat, adj nekik teljes szabadságot, hogy kisugározzanak belőled, és tevékenységeid minden területét átjárják – ez a nevelés valódi célja. (1962. november 23.)
Higgadtság HIGGADTSÁGAz elme kiegyensúlyozottsága, különösen stressz esetén; az elme védettsége (erős behatásokkal szemben is) Fejlesztenünk kell a gondolat tisztaságát és a mentális higgadtságot. Ezt nem szerezhetjük be a külvilágból, ezt belülről kell megteremtenünk.  Aki képes az öröm és fájdalom közepette egyaránt megőriznie a higgadtságát, az megszabadul a bánattól, és a béke állapotát élvezheti. (1981. május 12.)Fordítsd befelé tekinteted, és valósítsd meg az elme higgadtságának legmagasabb rendű állapotát. (1998. szeptember 26.)A boldogság és szomorúság eredendő oka az elme, és az elme az oka a szolgaságnak és megszabadulásnak is. Urald hát az elmédet. Így eljuthatsz a higgadtság állapotába, amelyben nem létezik számodra kettősség. Ha uralod az elméd, felülemelkedhetsz a szomorúság és boldogság kettősségén, és örömmel üdvözlöd majd mindkettőt. (1998. november 24.)Ha nehézségekkel és akadályokkal kell szembenézned, ne inogj meg; mindez a javadat szolgálja. Ne szomorodj el a veszteségen, ne ujjongj a nyereség felett. Ha mindkét helyzetben egyaránt megőrzöd higgadtságodat, az az igazi spirituális fegyelem. (1999. szeptember 3.)
Hit HITMeggyőződés, bizalom Isten létében, ill. az Istenhez való hűség; szilárd meggyőződés olyasvalaminek a létezésében, amire nincs bizonyíték; teljes bizalom; kétely és kérdés nélküliség  Az emberek vezetőinek hinniük kell saját isteni minőségükben, és ebből eredő önbizalmukban; így vezethetnek másokat is, és nem fogják őket félrevezetni, mert így az emberek rokonságot éreznek majd a mindenben ott lakozó alapvető isteni egységgel. (1958. szeptember 3.)A hívő és a nem hívő is emberi lény; de milyen nagy a különbség! A hívő sokkal hatékonyabb, bátrabb, és bölcsebb. (1968. március 28.)A hit ereje felbecsülhetetlen. Hittel bármilyen bonyolult feladat végrehajtható. (1998. február 26.)Amikor megszületik a hit, vedd körül szabályokkal és önuralommal, hogy a gyenge hajtást megvédd a kecskéktől és a marháktól, a cinikusok és a hitetlenek zagyva csődületétől. Ha aztán hited fává terebélyesedik, e marhák mind megpihenhetnek majd árnyékában. (1958. február 23.)Hited teljes legyen Istenben és magadban is; mindig tegyél jót, hasznos tetteket; mondj igazat; se szóval, se tettel, de még gondolatban se okozz fájdalmat. Így lelhetsz békére; és e világban a béke a legnagyobb adomány. (1958. szeptember 1.)
Kiegyensúlyozottság KIEGYENSÚLYOZOTTSÁGTudati és érzelmi szilárdság; az egymásnak ellentmondó, ellentétes mozzanatok, törekvések kiegyenlítődése  Hogy pontosan mi is a béke? Az az állapot, amikor uralkodunk az érzékeinken, és egyensúlyban tartjuk őket. (1984. november 23.)Az evilági életben meg kell teremteni a világi dolgok és a spiritualitás közötti egyensúlyt. (1984. július 14.)Az emberi tökéletesség csak akkor virágozhat fel, ha gondosan kialakítjuk a testi és spirituális aspektusok közti egyensúlyt. (1999. november 22.)Egy olyan világban, ahol rengeteg technikai és tudományos változás megy végbe, egyensúlyt kell teremtenünk a modernitás és a spirituális hagyományok között… (1985. december 15.)Tekintsd az örömöt és a bánatot az elszántság és a kiegyensúlyozottság tanítóinak. (1966. március)Az alábbi három dolog a leglényegesebb az ember életében: a tudás, a képességek és a kiegyensúlyozottság. A kiegyensúlyozottság roppant fontos, mert ez egyenlíti ki egymással a dicséretet és a szidást. A kiegyensúlyozottsághoz bizonyos képességekre van szükség, ehhez pedig tudásra. Ha elveszíted a kiegyensúlyozottság képességét, hamarosan majd beköszönt a szenvedés. (1985. július 7.)
Lelkierő LELKIERŐAz egyént a veszélyekkel való szembenézésre v. fájdalmak v. szerencsétlenségek bátor elviselésére képessé tevő erő A béke nem a külső, de a belső világ sajátja. Te magad vagy a béke megtestesítője. A földi élet számos nehézséggel jár, de nem szabad emiatt nyugtalankodnunk; a szenvedéseket nagy lelkierővel és türelemmel kell eltűrnünk. Az élet értelmét csak akkor érthetjük meg, ha megtapasztaljuk a szívből jövő békét. (2000. augusztus 22.)A jó és helyes életre való törekvés során sok nehézséggel és zavarral találkozhatunk; sok kétely és kérdés merülhet fel bennünk. A Valóság igaz természetét csak akkor érthetjük meg, ha szembenézünk e nehézségekkel, a bajokat pedig türelemmel és lelkierővel viseljük. (1984. december 25.)Mértékletesség az evésben, mértékletesség az alvásban, szeretet és lelkierő: e dolgok mind segítenek megőrizni testünk és elménk egészségét. (1985. szeptember 18.)Bármilyen nehézséggel szembesülsz, bármilyen viszontagságba ütközöl, türelemmel és lelkierővel kell teljesítened kötelességedet. E dolgok segítségével a legmagasabb szintre fejlesztheted emberi értékeidet.  (1986. május)Örülj a csalódásnak, mert megerősít téged és próbára teszi a lelkierődet. (1989. június 26.)
Magabiztosság MAGABIZTOSSÁG Én: az egyén teljes személyisége; az egyén tipikus tulajdonságai és viselkedésmódja Biztosság: önbizalom; cselekedeteink helyességében, megfelelőségében v. hatékonyságában való hit v. meggyőződés; magunkban és erőnkben való, önteltség és gőg nélküli hit; a bizonyosság állapota; a vmivel való meghittség v. hit viszonya; bizonyosság Magabiztosság nélkül semmit nem érhetünk el. Ha biztos vagy erődben és képességeidben, képes vagy belső bátorságod alapján cselekedni, és az öröm és a béke magasabb szintjére juthatsz el. A magabiztosság a belső Valóságodat alkotó isteni elv által születik meg. (1967. október 13.)A magabiztosság, az önuralom és az öntudat – ezek önmagukban is elvezethetnek a békéhez és az örömhöz. (1971. január 14.)Hogy mi a magabiztosság? A valódi Énbe, a Lélekbe vetett bizalom. (1998. április 18.)A magabiztosság bámulatos belső erőt teremt meg, és ezt az erőt mindenkinek ki kell fejlesztenie. Mindenkinek ki kell fejlesztenie a magabiztosságot, hogy megtapasztalhassa valódi Énje üdvösségét. (1989. október 9.)A madarak teljes nyugalomban ülnek a legvékonyabb ágakon is – de vajon honnan merítik ezt a magabiztosságot? Nem az ágacskából, hanem a szárnyaikból, amelyek a veszély legkisebb jelére a levegőbe emelik őket. Az ág az anyagi világ. Ülhetünk rajta könnyedén, derűsen és magabiztosan; de csak a szárnyainkra támaszkodva, a szárnyainkat pedig az Úr kegyelme jelenti, általa emelkedhetünk a magasba a veszély legkisebb jelére, messze az anyagi világtól. Az ág nem megbízható, de a szárnyaink mindig ott vannak, hogy megmentsenek. (1963. november)
Megelégedettség MEGELÉGEDETTSÉGAz elégedettség állapota v. minősége; vmire irányuló vágy kielégítése; határok megszabása igényeink, vágyaink v. cselekedeteink terén Mi a jólét? Ki a világ leggazdagabb embere? Az, aki teljesen megelégedett. És ki a legszegényebb? Az, akinek a legtöbb beteljesületlen vágya van. A jólét és a szegénység saját vágyainktól függ. (2000. szeptember 29.)Nem a számolatlan világi javak megszerzésére kell törekednünk, hanem a jócselekedetek által a tudat megelégedettségére és békéjére. (1984. május 14.)Az érzékszervek mindegyike – a szem, a nyelv, a fül – rossz útra téved, és helytelenül működik, ha rossz gondolatok irányítják. Ha jó gondolatoknak és hatásoknak engedelmeskednek, megelégedettséget és örömöt okoznak számunkra. (1986. július 31.)A boldogság alapja a megelégedettség. A kielégítetlenség szenvedésre és nyomorúságra vezet. Hogy elérd a béke állapotát, mindig urald vágyaidat. Minden vágy a nyomorúságból születik, és az élet utazása során a vágyak jelentik a csomagjainkat. „Kevesebb csomag, nagyobb kényelem – így öröm az utazás.” Mérsékeld tehát vágyaidat; ahogy csökkennek benned a világi vágyak, úgy nőnek majd Isten irányába mutató vágyaid.. (1998. szeptember 28.)
Megfigyelés MEGFIGYELÉSÉberség; figyelmes szemrevételezés; észlelés; észleléssel történő megállapítás Ha a tudatosság magasabb szintjére emelkedsz, és e szinten élsz, a világi események mind ugyanazt a jelentést hordozzák majd számodra, és így egyre kisebb hatással lesznek majd rád. Minden helyzetben boldog és nyugodt maradsz, csupán megfigyeled, ahogy az események jönnek és mennek, mert valójában semmi más nem történik. (1964. október 12.)Nagyon közelről és nagyon óvatosan vizsgáld meg azt a dolgot, amit nem szeretsz. Ne akarj rögtön eljutni a végkövetkeztetésre. A megfigyelés és ítéletalkotás során mindig csak egy témára koncentrálj, így feltárulkozik majd előtted a vizsgálat tárgya. (1960. január 22.)Többet tanulhatsz a megfigyelésből és a meditációból, mint bármely könyv lapjainak átfésüléséből. (1963. szeptember 12.)Az önvizsgálat az első lépés az ön-művelés és a béke felé. Ha hibára lelsz, ne gerjedj haragra; figyeld meg életviteled és tárd fel e hibát önmagadban. (1963. szeptember 12.)Azt mondom: FIGYELJ! Figyeld meg a szavaidat, a tetteidet, a gondolataidat, a jellemedet és a szívedet. Ha minden másodpercben megfigyeled ezen öt dolgot, valóban boldoggá lehetsz. (1967. szeptember 10.)
Méltóság MÉLTÓSÁGVmire érdemesnek lenni, vmit megérdemelni; vminek tiszteletet ébresztő volta, megbecsültsége; Az embernek meg kell értenie önmagát, méltóságát és belső spirituális valóságát. Csak így láthatja a dolgokat helyes perspektívából. (1981. május 12.)Embertársaid szolgálata által megtapasztalhatod a méltóságot és a szavakba nem  foglalható üdvösséget, és példát mutathatsz számukra. (1985. november 17.)Sem a fizikai erő, sem a jólét, mégcsak nem is az intellektuális képességek tesznek valakit megbecsültté és tiszteltté; csakis életmódunk által nyerhetjük el a megbecsülést és  atiszteletet. (1989. december 25.)Őrizd meg az emberi méltóságot. A tiszteletet és a megbecsülést nem lehet pénzért megvenni. (2002. május 6.)Az ember sokszor alárendeli méltóságát másoknak a gazdagság, a hírnév, a birtoklás, a pompa, a hatalom elérésének érdekében. Ám arra csak ritkán adódik lehetőség, hogy az Úr előtt hajtsunk fejet, pusztán az Ő kedvéért. Ő az ajándékra vágyik, nem az ajándékozóra – a megalkotottra, nem az alkotóra –, valamire, amit a kezünk nyújt neki, nem magát a kézre! (Gita Vahini)Vajon mi az alapvető oka a világban manapság eluralkodott zavargásnak, káosznak, bűnözésnek, hazugságnak és erőszaknak? A helyzetért az emberek viselkedésmódja tehető felelőssé, amely ellenkezik az emberi természet méltóságával. (1984. május 14.)
Nagylelkűség NAGYLELKŰSÉGNemes v. türelmes szellemre valló magatartás; bőkezű adományozás; túláradó bőség A béke megrettenti az énközpontú egoistát, a számító fösvényt, és az agyafúrt, szívtelen démont. A béke a nemes lelkű adományozó, az erényes pénzkereső és a bölcs látó társaságában lelhető fel. Sokáig kell ilyen életet élned, hogy a béke közeledni kezdjen feléd, és megjutalmazzon jelenlétével. (1974. június 10.)A nagylelkű szív segít a béke és az öröm szertesugárzásában. (1979. november 20.)A nagylelkűség, a lelkierő a szomorúság és a veszteség során megőrzött lelkierő, a jótettre való lelkesültség, embertársaink legjobb képességeink szerint történő szolgálata – e dolgok erősítik az elmét és a testet. (1988. április 26.)Jólétünk gyarapodásával arányosan a lemondás szellemiségének is gyarapodnia kell bennünk. Jólétünk gyarapodásával nagylelkűségünknek is gyarapodnia kell. (1994. november 23.)Adj nagylelkűen és bölcsen; szárítsd fel a könnyeket, csendesítsd el a sóhajokat és a panaszokat. Ne csak odadobd a pénzt a szenvedőknek; adj tisztelettel, adj kegyelemmel. Az alázat vezéreljen. (1965. március 30.)
Nyugalom NYUGALOMBékés, zavartalan állapot; kiegyensúlyozott lelkiállapot; mély békesség, higgadtság  Akik az elme, a lélek és a világ békéjére, az érzékek nyugalmára törekednek, azoknak ki kell fejleszteniük magukban az áldozathozatal szellemiségét. (1983. október 11.)A hit bátorsággal és nyugalommal ruház fel. (1974. június 10.)Gyakorold a nyugalmat és a megfontoltságot. Ne hagyd magad zavarba hozni, ne hagyd, hogy a tömeg őrjöngése rád is hasson; ez a gyengeség és szeszélyesség jele. Ha valaki megsért, becsap vagy megbánt téged, ne vágj vissza neki. Viselkedj nemesen és türelmesen. (1977. július 30.)A nyugodt viselkedés gyakran megoldja a nehéz helyzeteket. A leginkább embert próbáló helyzetben is őrizd meg belső békédet. Soha ne jusson eszedbe, hogy kárt okozz másoknak. (2000. szeptember 1.)Semmi olyat ne tégy, amivel megzavarod mások nyugalmát; hiszen saját példájából tudod, milyen értékes dolog a nyugalom és a csend. Olyan magatartást tanúsíts embertársaid felé, amilyen magatartásra a saját irányodban vágynál. Ez szereteted mércéje. (1965. február 24.)
Optimizmus OPTIMIZMUSAz események és tettek legkedvezőbb alakulásába vetett bizalom Mindenkinek ki kell fejlesztenie magában egy bizakodó, optimista szemléletmódot. A reményeknek azonban nem a világi dolgokra, hanem az Önmegvalósításra kell irányulniuk. (1987. április 7.)Csak akkor haladhat előre az ország szekere, ha az emberek pesszimizmusát sikerül szilárd optimizmussá alakítani. A múlandó anyagi bőség nem olyan fontos. A valódi és tartós jólét a helyes értékeken és az erkölcsön alapul; a jólét e formáját kell megvalósítanunk. (1991. november 23.)Érezned kell, hogy bármi is történjen veled, az a te javadat szolgálja. Szilárdan hinned kell abban, hogy vágyaid beteljesülésétől függetlenül, téged nem érhet baj. Légy alapos a hitedben; fejlessz ki magadban egy optimista viselkedést embertársaiddal szemben is. (1992. április 4.)Ha egy félig telt üveget néz, az optimista boldog, hiszen az félig tele van, míg a pesszimista szomorú, mondván a fele üres. Noha mindkét állítás helyes, az optimista azt reméli, hogy az üveg megtelik, a pesszimista pedig lemond erről a reményről. Az egyiknek van hite, a másiknak nincs. Tehát állandóan törekednünk kell hitünk fejlesztésére. (1981. június 27.)
Önbecsülés ÖNBECSÜLÉSÉn: az egyén teljes személyisége; az egyén tipikus tulajdonságai és viselkedésmódja Becsülés: a különös figyelem megadásának tette; szemügyrevétel; tisztelet; méltónak tekintés Ha mindenki által megbecsült ember szeretnél lenni, neked is becsülnöd kell mindenkit. Függetlenül attól, hogy valaki gazdag vagy szegény, nemesi származású-e vagy sem, mindenkinek van önbecsülése. Törekednünk kell arra, hogy megszilárdítsuk az önbecsülésünket.  Aki valóban becsüli önmagát, az embertársait is nagyra becsüli. (2001. november 23.)Növeld önbecsülésed és méltóságod szintjét; ezzel teszed magadnak a legnagyobb szolgálatot. (Discourse 1955)Állj ellen minden kísértésnek, amely a bűnbe visz; kerüld el a rossz utakat; tartózkodj a gonosz társaságtól. Ez megerősíti az önbecsülésed, egyre többre értékeled majd magad, és nem hajtasz fejet bárki előtt. (1966. október 22.)Az önbecsülés kegyelmet szül. Ne hagyd, hogy elszomorítson a kritika és a gúnyos kacaj. Gondolj arra, hogy történhet bármi, az a te javadat szolgálja. Ha eljutsz a lelki nyugalom ezen állapotába, senki sem lehet nálad hatalmasabb. (2001. április 14.)A lemondás erőt és bátorságot ad, mivel a vágy elgyengíti az embert és a tekintélyesek és befolyásosok előtti meghunyászkodásra késztet. A lemondás felruház az önbecsüléssel, és azzal a képességgel, amelynek köszönhetően felléphetsz a rágalmakkal és hamis vádakkal szemben. (1979. november 22.)
Összpontosítás ÖSSZPONTOSÍTÁSEgy tárgy általános középpontjára való irányultság; egy általános középpont felé tartó gondolkodás; az erő, a törekvés v. a figyelem koncentrációja Minden ember remek összpontosítási képességekkel bír; ismeritek e művészetet, hiszen minden feladathoz erre van szükség, és mindenki ezáltal ér el eredményt. Az ács, a takács – bizonyos mértékben mindenki rendelkezik e képességgel. Használd hát arra, hogy elmédet saját működésére irányítsd. Vizsgáld meg és trenírozd elméd, hogy csak a jó társasághoz, jó gondolatokhoz és tettekhez vonzódjon. (1958. december 20.)Aki autót vezet, az útra összpontosít, mert aggódik önmagáért és másokért. Ilyenkor a félelem tesz céltudatossá. A szeretet nagyobb erőt jelent az összpontosításban: ha szereteted szilárd és eltökélt, akkor erős és rendíthetetlen lesz az összpontosításod. A hit szeretetté válik, a szeretet pedig összpontosítássá. (1961. november 23.)Edison, a nagyszerű tudós és feltaláló, órákat, sőt napokat töltött a laboratóriumában, olyan kísérletekre összpontosítva, amelyek teljes figyelmét lekötötték – a tudomány ekkora összpontosítást követel meg. Gondolj csak bele, mennyivel célratörőbbnek kell lennie a spiritualitás útját járó tanulónak, ha sikert kíván elérni a spirituális győzelem nehezebb megfogható, bizonytalanabb területén. (1966. október 15.)
Reflexió REFLEXIÓ(tükörkép, visszatükröződés)Egy kép visszatükröződése; az elmélkedés eredményeként kialakuló v. megformálódó gondolat, eszme v. vélemény; vmilyen ügy, eszme v. cél átgondolása; csendes, nyugodt gondolkodás Töltsd meg a szívedet isteni érzésekkel, mert így megtapasztalhatod a béke állapotát. A béke pedig belső lényed tükörképe; minden belülről ered. (2000. március 5.)Minden külső tettednek és a viselkedésmódodnak is belső gondolataidat és érzéseidet kell tükröznie. (1999. október 1.)A mély spirituális igazságokon való elmélkedés meditáció kifejleszti a kételyekkel és elhajlásokkal szembeni ellenállóképességet. (1966. szeptember 8.)A tanulás legjobb módszere: olvasás, reflexió és a tanultak alkalmazása az életben. A tanulás „munka”. A tanultak értékét és alkalmazhatóságát vizsgálni „imádság”; a gyakorlati alkalmazás hitelessége és értéke pedig maga a „bölcsesség”. (1974. március 3.)Minden, amit a külvilágban látsz belső lényed visszatükröződése. A jó és a rossz nem kívül léteznek; pusztán belső világod reflexiói. Senki sem ítélheti meg embertársait. Ha felhagysz magadban a rosszal, jóságot látsz majd magad körül. Olyan színben látod a világot, amilyen színű lencsén át nézed. A hiba a látásmódban van, nem a teremtésben. (1999. november 18.)
Stabilitás STABILITÁSA kitartás v. tűrés ereje; szilárdság; a cél bizonyossága; a döntés határozottsága; állhatatosság; változatlanság, határozottság; tartósság Tisztítsd meg szívedet, gondolataidat, érzéseidet, érzelmeidet és beszédedet, és erősítsd meg nemesebb késztetéseidet, és látni fogod, hogy semmilyen zűrzavar nem tud kibillenteni a szilárdságodból és belső békédből. (1962. március 4.)Az ember meg van áldva intelligenciával, választási képességgel, a jó iránti érzékkel és azon képességgel, hogy tudását a beszélt nyelv által tárolja és átadja a következő nemzedékeknek. Tudja, hogy a társadalom biztonsága és stabilitása egyben saját biztonságát és stabilitását is jelenti. A személyiség nem fejlődhet elszigeteltségben. Az embernek mindent meg kell tennie mások boldogságának érdekében, és így maga is boldog lesz. (1972. február 3.)Fogadd szeretettel a véletleneket. Fordíts mindent szeretetre és borítsd be életed a szeretettel, így béke és stabilitás uralkodik majd a földön. (2000. január 1.)A láthatatlan a látható alapja; ez ruházza fel stabilitással és értékkel – a láthatatlan az, ami igaz és érvényes. Csakis a láthatatlan képes elegendő megelégedettséggel és bátorsággal felruházni minket ahhoz, hogy egyaránt képesek legyünk szembenézni a szerencsével és a balsorssal. Mivel nem veszünk tudomást erről, manapság elégedetlenség és aggodalom uralkodik minden szívben és minden otthonban. (1966. július 3.)
Türelem TÜRELEMBéketűrő magatartás túlfeszített állapotban; sietség nélküli cselekvés; a kellemetlenségek, panasz és ellenszegülés nélküli elviselésének képessége Viseltess türelemmel és megértéssel embertársaid iránt; gyakorold a béketűrést és a megértést. Ne a különbségekre, de az azonosságokra koncentrálj. Terjeszd ki a testvériséget és mélyítsd el a nyájasságot a tudás által, így az életed érdemessé és mulasztásoktól mentessé lesz majd. (1966. május 23.)Minden cselekedetedben tanúsíts türelmet, toleranciát és mindig a kölcsönös segítségnyújtás szellemében cselekedj. Családodon belül gyakorold a türelmet és a kölcsönös tiszteletet; a közösségben az erkölcsöt és pártatlanságot; a társadalomban pedig a béke eszményét. (1960. június 25.)Ha valaki megsért, becsap vagy megbánt téged, ne vágj vissza neki. Viselkedj nemesen és türelmesen. (1977. július 30.)Semmilyen körülmények között ne válj izgatottá vagy zaklatottá. Időt kell adnunk magunknak, hogy nemesebb érzéseink előtörjenek bensőnkből és megmutatkozzanak. Ha gyakoroljuk a béketűrést és a türelem erényét, a többi spirituális értékre, az önuralomra, a lemondásra, az állhatatosságra és az összpontosításra is szert teszünk majd. (1987. június)Gyakorolnunk kell a türelem erényét, ám manapság ez roppant ritka dolog. A kapkodás pazarláshoz vezet, a kapkodás aggodalmat szül. Azaz fejlesztenünk kell a türelmet, hogy elejét vegyük az aggodalomnak. (1998. április)

]]> Alapvető Emberi értékek Fri, 30 Oct 2009 21:07:47 +0100 http://www.kamarati.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=154:erkoelcs-spirituoalis-alapjai&catid=54:peldamutatas&Itemid=79 Normal 0 21 false falsefalse SK X-NONE X-NONE

AZ ERKÖLCS spirituális alapja:az egyénekben és a teremtés egészében ott lakozó isteni minőséggel összhangban élt élet
ERKÖLCS DEFINÍCIÓ SATHYA SAI BABA TANÍTÁSAI
Bizalom BIZALOMVminek vagy vkinek a jellemébe, képességeibe, erejébe vagy igazába vetett hit; vmely dolog igaz v. hiteles mivoltában való meggyőződés Ha megbecsülésre vágysz, neked is becsülnöd kell az embereket. Ha másoknak szolgálniuk kell téged, először szolgálj te; a szeretet szeretetet szül, a bizalom pedig bizalmat. (1963. szeptember 12.)Ha nem bízol magadban és saját valóságodban, nem bízhatsz másokban sem. A bizalom végső soron a tetteidben és mások tetteiben kifejeződő, Istenbe vetett hiten alapul. (1974. június 20.)Soha ne áruld el mások bizalmát, és ne csapd be azt, aki segített neked. (2000. október 1.)Szeress mindenkit; de ne bízz válogatás nélkül mindenkiben. Aki a másokban való bizalomra építi életét, a romlásba tart. Szeress mindenkit, és szolgálj mindenkit; de bizalmadat önmagadba helyezd. Fejleszd az önbizalmadat. (2002. május 6.)
Egészséges életmód EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDEgészség (egész-ség): vki v. vmi életerejének teljessége, a betegség hiánya; testi, mentális v. lelki épségÉlet: élettel rendelkezés; életerővel teli állapot; aktivitás  Mértéktartás az evésben, mértéktartás a beszédben, a vágyakban és a törekvésekben; megelégedés a kevéssel, amelyet becsületes munkával, a szolgálatra való törekvéssel és az ebből származó öröm elfogadásával kapunk – ezek az egészség tudományának legfontosabb vitalizáló és egészség-megóvó tanácsai. (1960. szeptember 21.)Az emberi élet az egészség alapján nyugszik. Nincs az egészségnél nagyobb vagyon. Mivel a test különböző szervekből áll össze, csakis akkor lehetünk „egész-ségesek”, ha minden szervünket  szent célokra használjuk. (1998. november 20.)A test a testgyakorlás és a munka által lesz egészséges; a tudat pedig a jámbor elmélkedés és az isteni minőség megidézése által, az örömmel elfogadott és örömmel megtartott önfegyelem által. (1963. szeptember 6.)
Elhatározás ELHATÁROZÁS.A pontos és határozott döntésre való képesség v. erő; egy bizonyos cél elérésének érdekében tett törekvés v. erre irányuló szándék; szilárd eltökéltség Tarts ki azon elhatározásod mellett, hogy az éleslátásod által üdvösnek ítélt tanácsokat kövesd. Ne fogadd el elméd akaratát, tiszteld az intelligenciát. Érzékeidet az intelligencia szolgájává tedd, ne az elme uraivá. (1969. június 22.)Az emberek már nem elég elszántak a hivatásuk terén. Csak úgy teremthetünk békét és jólétet, erkölcsöt és becsületességet a Földön, ha a prédikátorok és tanítók maguk is elveiknek megfelelően cselekszenek. (1978. augusztus 30.)Elhatározás és hit nélkül semmit sem érhetsz el a spiritualitás terén. (1999. március 12.)Bár tudjuk, hogy bizonyos tetteink helytelenek, önzésünk mégse engedi, hogy felhagyjunk velük, ám a szilárd elhatározás ezen állapoton is átsegíthet minket. Oszd meg másokkal is az általad megszerzett képességeket, a beteljesített eszméket és ideákat, és az ezen elkötelezettségből és fegyelemből származó örömöt. Így nemhogy kisebbé vagy értéktelenebbé válnának, de még szebben ragyognak majd. (1983. április 21.)
Elkötelezettség ELKÖTELEZETTSÉGEgy cél v. életmód mellett tett hitvallás; egy ügy, eszme v. cél érdekének magunkévá tevése Munkádat mindig szívvel-lélekkel végezd, őszintén és elkötelezetten, legjobb képességeid szerint. (1985. július 7.)„Gyakorold is, amit prédikálsz, és cselekedj szavaid szerint.” „Ne prédikálj olyasmit, amit nem teszel meg.” Sose feledd e két jelmondatot, és ezen elkötelezettség szellemében végezd a munkád. (1985. november 17.)Oszd meg másokkal is az általad megszerzett képességeket, a beteljesített eszméket és ideákat, és az ezen elkötelezettségből és fegyelemből származó örömöt. Így nemhogy kisebbé vagy értéktelenebbé válnának, de még szebben ragyognak majd.. (1983. április 21.)Bármilyen hibákat is követtél el a múltban, mától kezdj új, az elkötelezettség és a felajánlás jegyében élt életet. (1983. október 31.)Szolgáld a társadalmat az igazság, az erkölcs, a szeretet, béke és az erőszaknélküliség jegyében és megértő elkötelezettséggel cselekedj mindenki javára. (1985. november 17.)
(Az) Energia helyes felhasználása AZ ENERGIA HELYES FELHASZNÁLÁSAEnergia: erőkifejtés; a cselekvésre szolgáló tulajdonság; a munkavégzésre való képesség Helyes: megfelelő, eszményi; tiszteletre méltó; alkalmas, kellő v. vmihez illő tulajdonság Felhasználás: alkalmazás; tettre fogás Az energia isteni adomány. Az eltúlzott beszéd megkurtításával és a csend gyakorlásával energiát nyerhetsz. Beszélj kevesebbet, dolgozz többet; ez a betartandó aranyszabály. (1994. április 11.)Testi, mentális és spirituális energiáinkat soha nem szabad elpazarolnunk. A rossz dolgokra figyelni, azokat meghallani, gonosz szavakat mondani, gonosz gondolatokat gondolni és gonosz dolgokat tenni energiapazarlás. Mindezen öt területen tartsd meg energiáidat, és így értelmet nyer majd az életed. (Vision of Sai)A belső összpontosítás kifejlesztése sokkal fontosabb a külsődleges szórakozásnál. A lárma, a bonyolultság és az önteltség helyett inkább a csendességet, az egyszerűséget és az alázatot gyakoroljátok. (1966. március 16.)Az élet egy verseny, és a mondás szerint: „lassú víz partot mos.” Ugyanez igaz az élet versenyére is. A kapkodás pazarláshoz vezet, a pazarlás pedig aggodalmat kelt. Haladj lassan és megfontoltan, tétovázás és bizonytalanság nélkül. (1998. április 21.)Munkád végzése közben ne azon vitatkozz, mi kinek a hatáskörébe tartozik. Támogassátok, egészítsétek ki, és erősítsétek egymást egy örömteli együttműködés keretében. (1965. február 24.)
(Az) erőforrások helyes felhasználása AZ ERŐFORRÁSOK HELYES FELHASZNÁLÁSAErőforrás: Az ellátás v. felszerelés forrása; a gazdagság természeti forrásai; a rendelkezésre álló eszközök. Helyes: megfelelő, eszményi; tiszteletre méltó; alkalmas, kellő v. vmihez illő tulajdonság Felhasználás: alkalmazás; tettre fogás Soha nem szabad visszaélnünk a természeti elemekkel, vagy elpazarolnunk őket. Nevek és formák számtalan kiterjedésben léteznek, de az isteni minőség egy. Meg kell értenetek ezt. Ez a természet alaptörvénye. (1998. április)Meg kell osztanunk testi, mentális és spirituális forrásainkat a társadalom nélkülözőivel. E megosztás és áldozathozatal által érhetjük el a Lélek tudatosságát. (1984. május 14.)Saját forrásaidat mások javának szolgálatába állítani – ez a mennyei boldogság megtapasztalásának valódi útja. (1981. október 31.)Csökkentsd le szükségleteidet, és az így felszabadult forrásokat fordítsd erényes célokra. (2000. november 24.)Ha gazdagságunkat, tehetségünket és erőforrásainkat mások szolgálatába állítjuk, és segítséget nyújtunk minden élő dolognak, az nem más, mint egy felajánlás, az isteni minőség felé intézett ima. Csak így válhat az önzetlen segítség valódi segítséggé. (1984. május 20.)Mindannyiunk számára van elegendő élelem, feltéve hogy mind egyéni, mind társadalmi szinten bölcsen használjuk fel azt. Akkor tudunk többet termelni, ha az emberek hitük által megerősödnek saját forrásaikban és lehetőségeikben. (1970. augusztus 16.)
Felelősség FELELŐSSÉGMorális, jogi v. mentális kötelezettség; megbízhatóság; becsületesség; kötelezettségeinkről v. életvezetésünkről való válaszadási készség; a jó és rossz közötti választás képessége Aki egy eszme nagyszerűségéről értekezik, arra óriási felelősség nehezedik, mivel valódi énjét igyekszik elérni, miközben másokkal próbálja elfogadtatni az adott ideát. (1958. december)Anélkül teljesítsd kötelességeidet, hogy rangot, hatalmat, gazdagságot vagy hírnevet követelnél magadnak; élj harmóniában élet-társaiddal és teljesítsd kötelességeidet a három alapszabályban való szilárd hit által: félj a bűntől, szeresd az Istent, és légy erkölcsös a társadalomban. (1992. december 25.)Manapság mindenki a jogaiért harcol, de vajon mi a helyzet a felelősséggel? Nem kell a jogaidért harcolnod. Teljesítsd a kötelezettségeidet, és megkapod majd a téged megillető jogokat. (1998. november 22.)A változatlan isteni alapelv és a változó test – ily módon vizsgáld e két dolgot, és így meggyőződsz majd lényed örökkévaló és egyetemes belső lényegéről. Gondolkodó, megkülönböztetésre képes emberi lényként az a felelősséged, hogy teljesítsd e feladatot. (1964. december 14.)
(Az) idő helyes felhasználása AZ IDŐ HELYES FELHASZNÁLÁSAIdő: egy cselekedet v. folyamat v. feltétel létezésének mért v. mérhető időtartama Helyes: megfelelő, eszményi; tiszteletre méltó; alkalmas, kellő v. vmihez illő tulajdonság Felhasználás: alkalmazás; tettre fogás A múlt elmúlt, felejtsd el a múltat. Ne aggódj a jövő miatt, hiszen a jövő bizonytalan. Élj a jelenben. Ez nem egy átlagos jelen, ez maga a jelenvaló. Csak így érhető el a siker. (1999. október 1.)Ha a múlton merengsz, csak az idődet pazarolod, hiszen az nem tehető meg nem történtté, és semmiképpen nem változtatható meg. Éppígy nincs értelme a jövő miatt aggódni, mert a jövőt nem befolyásolhatod. Élj a jelenben és teljesítsd feladataidat elhatározásaid szerint. (1999. október 1.)Arra használd az idődet, hogy ne önmagad, de a társadalom egészét szolgáld tetteiddel. (1994. április 14.)Az Istenről való elmélkedéssel, vagy az isteni minőséghez intézett imával töltött idő hasznosan eltöltött idő, mert jutalmul mentális békében, nyugalomban van részünk. Az időt jó és szent cselekedetekre kell fordítani. (Baba the Breath of Sai)A nap huszonnégy órájából hatot-hatot fordíts a pénz megkeresésére és elköltésére, az Istenen való elmélkedésre, alvásra és mások szolgálatára. (1966. március 16.)
Jellem JELLEMMorális tökéletesség és szilárdság; a személyiséget megkülönböztető v. alkotó tulajdonságok v. vonások vmelyike v. összessége; vmi v. vki alapvető v. lényegi természete A jellem kiemelkedő fontossággal bír az egyén spirituális fejlődésében. (1999. november 21.)A jellemet három alapvető dolog alkotja: a helyes gondolatok, a helyes érzések és a helyes magatartás. Ha a gondolataid helyesek, a cselekedeteid is automatikusan azok lesznek. (2001. augusztus 22.)Egy nemzet vagy társadalom sorsa az emberek erkölcsi természetén múlik. Jellemüknek mélyen kell gyökereznie a hitben és az igazságban; az igazságot a gondolat, a szó és a tett egységében kell felmutatni. (1986. december 25.)A jó cselekedetek nélküli tudás haszontalan, a tudás nélküli tettek pedig ostobák. Ezért a tudást a jellem művelésével kell összekapcsolni. (1996. december 25.)A pénzt ma itt van, holnapra máshol lesz; a barátok egy nap ellenségekké válhatnak. Erényeid azonban soha nem hagynak el. Fejleszd jellemedet, és az soha nem hagy majd cserben. (1998. november 24.)
Jó társaság JÓ TÁRSASÁGJó: dicséretre méltó jellem; megalapozott; igaz; tiszteletreméltó; erényes; jóindulatú; kedves; a világegyetem morális törvényeit elfogadó Társaság: vkivel való együttlét; közösség; emberek csoportja A jó által vezényelt társaság jókat tesz. A négy betartandó alapszabály: pallérozd a jó társaságot, kerüld el a rossz embereket, mindig érdemes tetteket hajts végre, és figyelj az örökkévaló és múlandó dolgok közti különbségre. (1998. május 11.)Az embereknek figyelniük kell természetes spirituális tendenciáikra… E cél érdekében alapvető dolog a jó emberekkel való tásulás. (1994. december 18.)Az embert segíti vagy tönkreteszi a társasága. Egy jó társaságba keveredő rossz ember képes gyorsan elveszíteni vétkeit, és az erény fényét árasztani magából. A rossz társaságba keveredő jó azonban ember legyőzetik a kifinomult befolyásolás által és alámerül a bűnbe. (1965. szeptember 27.)Hogy biztosak lehessünk tetteink jóságában, jó társaságra van szükségünk. Ha a jóval szövetkezünk, az jó irányba tereli intellektusunkat. Madarat tolláról… (1977. március 8.)A jó társaság segít a szív megtisztításában. Ez az a lecke, amit ma meg kell tanulniuk az embereknek: gyakoroljuk a jó gondolatokat, a menedéket nyújtó, jó társaság keresése által. (1986. július 10.)A jó társaság felépítését kezdjük otthonunkban. Legyen otthonunk harmonikus, boldog, egyenletes és súrlódástól, széthúzástól mentes. Családod biztos alapként használva a közösséget, az államot, a nemzetet és a világot is jobb hellyé teheted.(1970. február 1.)
Kezdeményező- készség KEZDEMÉNYEZŐ-KÉSZSÉGVminek az elkezdését elősegítő javaslat vagy tett; adott cselekvés elindítására irányuló energia v. hajlam megmutatkozása; a saját belátásunk szerinti, a külvilág által nem befolyásolt cselekvésre való képesség Ha el akarod érni a vágyott eredményeket, tanúsíts érdeklődést és kezdeményezőkészséget cselekedeteidben. Miután már betöltöttél egy állást, bármilyen akadállyal szembesülsz is, ne lanyhuljanak a kiteljesedésre irányuló erőfeszítéseid. A jobb világért elvégzett munka valódi áldozat, amely megszenteli tetteidet. (1994. január 30.)Alapíts kórházat és iskolát, amely nem kér pénzt a szegényektől szolgáltatásaiért. Nincs szükséged senki másra, hogy „megismerd” e nemes eszméket. Tedd meg te az első lépést. (1999. március 12.)Ha szent életet akarsz élni, és meg akarod tapasztalni a szentséget, akkor kötelezd el magad a szent tettekre. A jó és a gonosz aránya csak a te tetteid alapján változhat meg a világban. A társadalom megváltoztatása mindig az egyének változásával veszi kezdetét. (1998. január 1.)
Kötelesség KÖTELESSÉGJogi vagy erkölcsi alapon megszabott köteles teendő; a kötelességek szem előtt tartása, tudomásul vétele.  Mindannyiunkban ott él az isteni szikra, nekünk pedig kötelességünk erősíteni, fejleszteni azt, hogy részesüljünk üdvös hatásaiban, ahelyett kioltani igyekeznénk. (1966. október)Mindannyiunk kötelessége, hogy  a helyes gondolatok és szavak által tisztának és egészségesnek tartsuk meg környezetünket.      (1967. május 23.)A kötelességtudat az a felelősség, amellyel tiszteletben tartod és becsülöd embertársaidat, és amellyel a legjobb képességeid szerint szolgálod őket. (1975. április 20.)Amikor a kötelességtudatról beszélek, nem a feletteseid vagy a társadalom által rád bízott munkára gondolok. A kötelességtudat azt a felelősséget jelenti, melynek értelmében mozdulataid, beszéded, viselkedésed és tetteid nem hátráltathatnak vagy bántanak senkit sem. (1976. március 29.)Mindannyiunk személyes kötelessége, hogy kifejlesszük az alábbi négy értéket: az egyenlőséget, a teljességet, az egységet és a testvériséget. A személyiség kivirágzik, ha e négy érték mind fellelhető benne. (1996. március 28.)A kötelességek hatékony teljesítése maga a jóga. Életed során úgy kell teljesítened kötelességeidet, hogy közben nem törődsz az eredménnyel. Ha másoknak adsz, nem szabad az ajándékozó szerepét játszanod, így a másik fél sem érzi majd magát megajándékozottnak. E tettet az isteni minőség által kínált lehetőségként kell felfogni. (1998. április)
Különbségtétel KÜLÖNBSÉGTÉTEL
Az az erő, amellyel meg lehet határozni v. ki lehet választani az igazat v. helyénvalót v. tökéletest; a különbségek feltárása; megkülönböztetés; jó döntésképesség
Ezen világbeli feladataink elvégzéséhez nélkülözhetetlen az akaraterő, a tetterő és a különbségtétel képessége. Az akaraterő a feladat elvégzéshez szükséges elhatározást tükrözi, a különbségtétel képessége pedig a feladat teljesítéshez használt módszereket és eszközöket határozza meg. Ám nem elegendő, ha csak akaraterővel és a különbségtétel képességével rendelkezel; szükséged van a tetterőre is. (1998. szeptember 26.)A különbségtételnek két fajtája létezik: az egyéni és az alapvető különbségtétel. Az egyéni különbségtétel az önzésből ered, míg az alapvető az egyén és a mindenség jólétével törődik. El kell felejtenünk az egyéni különbségtételt, és csak az alapvető különbségtételre szabad koncentrálnunk. (1999. május 30.)Soha ne feledkezz meg kritikai képességedről: becsülj fel, különíts el, tapasztalj meg, és elemezz minden tapasztalatot, és csak akkor fogadd el őket, ha már meggyőződtél a helyességükről. (1960. szeptember 30.)Hagyd el a rossz társaságot, és csatlakozz a jó társasághoz; mindig viselkedj tiszteletre méltóan, és tégy különbséget az örökkévaló és a múlandó között. (1998. április 20.)A különbségtétel képessége révén Isten cselekszik általad. Mindenkinek tudnia kell, mi a jó, és mi a rossz cselekedet. (Conversations with Sathya Sai Baba) 
Lelkesültség LELKESÜLTSÉG(elragadtatás)Erős izgalmi érzés; vmi kiváltotta hevesség v. szenvedély Folytasd az önzetlen szolgálatot, bárhová is kerülsz. Keresd a lehetőséget mások megsegítésére. Soha ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, amikor képességeidet és lelkesültségedet a szomorúság, a fájdalom és az ínség enyhítésére használhatod. (1970. május 21.)Aki kellőképpen lelkesült, állhatatos és eltökélt, eléri céljait. Gyakorold a végső sikerbe vetett hitet, soha ne ess kétségbe, ne panaszkodj és ne kételkedj. (1962. március 4.)A mechanikusan végzett munka olyan, akár az olaj nélkül pislákoló lámpa; ez az olaj pedig a lelkesültség. Tölts olajat a lámpába, s a lámpa szépen és hosszan világít majd. (1958. március 25.)A szolgálathoz nem csupán lelkesültségre, de az intelligenciádra és a képességeidre is szükség van; csak így lehetsz hatékony és hasznos. A hatékonyság nélküli lelkesültség gyakran csak veszteséget és fájdalmat szül. (1965. november 22.)
Lelkiismeret LELKIISMERET 
A jó cselekedeteket meghatározó képesség v. erő v. elv; a saját életünkre, szándékainkra v. jellemünkre vonatkozó erkölcsi megfelelés tudatosságának képessége, a helyes cselekedetek v. a jó viselkedés iránti kötelességtudat
A lelkiismeret nem más, mint az isteni minőség mindenkiben megtalálható formája. Bármit is teszel, lelkiismereted elárulja, hogy jó vagy rossz-e az adott cselekedet. Csak a szívedből jövő, a lelkiismeret tiszta és makulátlan hangján megfogalmazódó cselekedetek igazak. (1996. január 18.)Lelkiismereted ismeri az öröm valódi forrását; a lelkiismeret vezet a jó irányba. (Teachings of Sathya Sai Baba)Akár tisztelnek, akár nem, be kell tartanod a lelkiismereted diktálta szabályokat. A cselekedetek legjobb mércéje saját belső meggyőződésünk. (1993. november 23.)Ne higgy senkinek, csak a lelkiismeretednek, és kövesd is azt. Ha követed lelkiismereted szavát, tudatosságra teszel szert: az isteni minőség alapelvének tudatosságára. (1998. szeptember 30.)Ha nem akarsz félni az élet utazásán, váltsd meg a jó lelkiismeret jegyét. Ha ragaszkodsz a helyes életvitelhez, senkitől és semmitől nem kell félned. (1984. május 14.)
Magasabbrendű célok MAGASABBRENDŰ CÉLOKMagasabb: a jellem emelkedettsége; nemesség; függőleges kiterjedésben emelkedő Cél: amire vmely törekvésünk irányul; szándék Egyetlen lépés megtételéhez is szükségünk van belső késztetésre, tervre, sugalmazásra. Akaratunkat a kívánságaink mozgatják, ezért magasabbrendű és szentebb célokat kell kitűznünk magunk elé. (1981. április 13.)Ha nagy vagyont kezelsz, a becsületességet kell gyakorolnod, különösen ha e vagyon az emberek javát szolgálja. Ha a bőségre az erkölcs által törekszünk, akkor az élet célja megérdemli, hogy „az élet magasabb céljának” nevezzük, mivel az örökkévaló belső értékek felé irányul. (1974. június 20.)Az ember legfontosabb feladata az, hogy a gyakorlatban is megvalósítsa az isteni szeretet tételét. A szeretet elve a legnagyobb egyesítő erő, amely minden spirituális gyakorlatot, minden hitet, minden életcélt és minden szent írást egyesít. (1989. március 6.)Sokan rendelkeznek bőséggel, hírnévvel és társadalmi rangokkal – de vajon mit értek el ezen emberek, az élet céljának megvalósítása terén? Tévedésük oka az, nem értik meg a látszólagos sokféleség alapját képező teljességet. A lelki nagyság jele az, ha mindenkiben felismerjük az isteni minőséget.(1998. január 1.)A bőséget az erkölcshöz ragaszkodva, mindig csak egy kívánságra koncentrálva kell elérnünk; így megszabadulhatunk. E módszerrel ismerhetjük fel az élet négy célját (erkölcs, bőség, kívánság és felszabadulás). Emeld az erkölcsöt a bőség, a megszabadulást pedig a világi vágyak fölé, és életed sikeres lesz. (1961. április 30.)  
Moralitás MORALITÁSSzabatos erkölcsi elvek v. szabályok; a helyes emberi életvezetésre és erényekre vonatkozó eszményekkel való összhang A moralitás azt jelenti, hogy mind egyénekként, mind csoportként az adott időpont és hely társadalma által előírt helyes magatartás szabályainak megfelelően viselkedünk. Ha nincs kapcsolat kijelentéseink és tetteink között, nem létezhet moralitás sem. (1986. március 9.)Légy erkölcsös, erényes, gondolataidban, tetteidben és szavaidban egyenes. Légy őszinte önmagadhoz. A pénz jön is, megy is! Az erkölcs azonban egyre fejlődik, azaz a pénz helyett inkább minél több moralitásra  kellene vágynunk. (1970. november 20.)Az áhítat és az erkölcsösség egyaránt fontosak a testi, és a mentális egészséghez. Megszabadítják a tudatot az izgatottságtól, örömmel és megelégedettséggel töltik el; megnyugtatják az idegrendszert, és még a testi folyamatokat is segítik. (1964. december 14.)Az erkölcsös, erényes jellem minden fejlődés kiindulási pontja. Ez a legszükségesebb alap: a Lélek világában elért fejlődés alapja. (1970. november 21.)A politika elvek nélkül, a műveltség jellem nélkül, a tudomány humanitás nélkül és az üzlet erkölcs nélkül nemcsak haszontalan, de határozottan veszélyes is. (1970. május 13.)  
Önbizalom ÖNBIZALOMÉn: az egyén teljes személyisége; az egyén tipikus tulajdonságai és viselkedésmódja Bizalom: a tapasztalatokban való hit Mindenkinek meg kell tanulnia, hogyan legyen önbizalmunk, és hogyan ne függjünk másoktól. És hogyan ez hogyan érhető el? Az önbizalom fejlesztése által. (1997. február 13.)A másoktól való függést el kell kerülni. A legkívánatosabb erény az önbizalom. (1982. november 22.)Fejlesztened kell az önbizalmadat, hogy nagy lelkierővel és rátermetten tudj szembenézni az élet problémáival. (1986. július 31.)Az életben az első dolog az önbizalom, a második a magabiztosság, harmadik az önfeláldozás, a negyedik az Önmegvalósítás. Az Önmegvalósítással az élet beteljesíti végső küldetését. (1994. november 22.)Fejlesztened az önbizalmadat. Nem szabad másokra vagy a kormányra várnod, hogy megtegyék, amit te is meg tudsz tenni magadért. Annyit kell magadért tenned, amennyit csak tudsz, hogy segíts magadon, és hogy élvezd munkád gyümölcsét. (1997. október 11.)  
(Ön)fegyelem (ÖN)FEGYELEMA tudati képességek v. erkölcsi tulajdonságok helyességére v. illeszkedésére vonatkozó gyakorlat; utasításoknak v. a gyakorlatnak megfelelő fejlődés v. képzés, különösen az önuralom területén Az emlékezetünkbe vésendő erények: a jó gondolatok, a helyes életmód, az áhítatosság, a kötelességtudat és a fegyelem. Mindehhez önmagad fegyelmezésével fogj hozzá. (2000. október 3.)Az erényt nem érhetjük el önfegyelem nélkül. Mindent bizonyos határok közé kell szorítani. Pontos fegyelmet kell tartani az evésben, a pénz megkeresésében és elköltésében is. Csak így tapasztalhatod meg az üdvösséget. (2000. január 14.)Hogy tiszta szívvel ragaszkodhass a helyes úthoz, isteni minőséggel kell megtöltened életed. Minden spirituális szabály e célt szolgálja. (1989. december 25.)A spiritualitás a sokféleségben rejlő egységet mutatja meg. A spiritualitáshoz szükség van bizonyos önfegyelemre, mert anélkül egyetlen nemes és nagyszerű dolgot sem érhetünk el. (1999. április 14.)„Mindig segíts, és sohase árts!” Ez a legmagasabb rendű szabály; ez az emberi Éntudat alapja. (2001. április 14.)
(A) pénz helyes felhasználása A PÉNZ HELYES FELHASZNÁLÁSAPénz: értékmérőként és csereeszközként használt eszköz; a fizetés eszköze Helyes: megfelelő, eszményi; tiszteletre méltó; alkalmas, kellő v. vmihez illő tulajdonság Felhasználás: alkalmazás; tettre fogás A pénz felhasználásának legjobb módja az, ha az áldozatvállalást segítjük elő vele, mivel így a teljes rendszert, az egyént és a társadalmat egyaránt szolgálja. A pénznek úgy kell keringenie, akár a vérnek: ha valahol felgyülemlik, és nem cirkulál tovább, ott társadalmi daganatot okoz. (1957. július 11.)A pénzt erkölcsös tettek végrehajtására kell felhasználnunk. (2000. december 25.)Az emberi életet a jellemnek, a jócselekedeteknek és a helyes értékeknek kell meghatározniuk. Életünket a társadalom szolgálatára kell szentelni, nem a vagyon halmozására. Nem szabad hajszolnunk a pénzt; ha felhasználjuk a képességeinket, jönni fog magától. (1988. november 22.)Manapság az emberek mindennél többre becsülik a pénzt és az iskolázottságot. A pénz és az iskolázottság önmagában nem is rossz dolog; minden a felhasználásuktól függ. Értéküket mindig a birtokosuk határozza meg. (1998. november 24.)A jólét és a tulajdon semmibe foszló felhők. A pénz jön és megy, míg az erkölcs folyton fejlődik. A pénz hajszolásában nincs semmi nagyszerű. Használd a pénzt az emberiség szolgálatára. Ne légy büszke jólétedre. A nagyság kizárólag az áldozatvállalásban rejlik. (1998. november 20.)

]]> Alapvető Emberi értékek Fri, 30 Oct 2009 21:04:31 +0100 http://www.kamarati.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=153:igazsag-spirituoalis-alapjai&catid=54:peldamutatas&Itemid=79 Normal 0 21 false falsefalse SK X-NONE X-NONE

Az IGAZSÁG Spirituális alapja:Az isteni minőség változatlan és lényegi természetének felismerése önmagunkban és a teremtés egészében

IGAZSÁG
DEFINÍCIÓ SATHYA SAI BABA TANÍTÁSAI
Analízis ANALÍZISValamely egész alkotórészeire való bontása; egy összetett egész, a részei és a részek közötti viszony vizsgálata; az összetett kifejezés elemibb részekre való bontása. Az ember két speciális képességgel van megáldva, a következtetés képességével, és az analízis és szintézis képességével. Használd arra e képességeidet, hogy megtaláld bensőd igazát, ami egyben minden és mindenki más igazsága is… minden testet az isteni minőség alapelvei mozgatnak, mindet ugyanaz a belső motiváció készteti cselekvésre (1968. július 4.)Természetesen minden lény és minden dolog isteni eredetű – ám az intelligens analízis segítségével ki kell választanod azon lényeket és dolgokat, amelyek segítségedre lehetnek, és el kell kerülnöd azokat, amelyek akadályoznak. Ez a bölcsesség útja. (1970. november 20.)Állj meg egy pillanatra, és vizsgáld meg a szokásaidat – analizáld őket, vesd őket alá az erkölcs, az igazság, a szeretet és a lelkierő próbájának. (1968. szeptember 24.)Törekedned kell jellemed analizálására, és fel kell ismerned hibáidat, nem szabad viszont mások jellemét elemezned, és hibáikat keresned. Ez az önvizsgálat roppant fontosahhoz, hogy napvilágra tárjuk a spirituális fejlődést meghiúsító hibákat. (1966. március 17.)
Bölcsesség BÖLCSESSÉGBelső minőségek és viszonyok felismerésére szolgáló képesség; éleslátás; jó érzék; bölcs viselkedés, vagy tett-sorozat; az ősi idők beavatottai-nak tanításai A bölcsesség nem a manapság túlzottan felértékelt okosságot jelenti, de azt a képességet, hogy mindent valós arányaiban lássunk, hogy felbecsüljük a múlandó és az örökös, a helyhez kötött és az univerzális, a felszínes és a mély közötti különbségeket. (1963. szeptember 12.)Csak akkor lehet tiszta a szíved, ha feladod az egódat és a kötelékeidet; ez a tisztaság pedig elvezet a legmagasabb rendű tudás megtapasztalására. (1998. szeptember 25.)Hogy a bölcsesség útján járjunk, meg kell ismernünk és gyakorolnunk kell a szent gondolatokat, a szent szavakat és a szent tetteket. (1998. október 19.)Ha a szeretet és az igazság útját járod, tiéd lesz minden jólét és bölcsesség. Légy szilárd és ne inogj meg. (1998. november 22.)Az élet célja nem a pénz, az arany hajszolása. A pénz jön is, megy is. A valódi érték a bölcsesség. Az igazi bölcsesség pedig az egység felismerése a sokféleségben – a bölcsesség e gazdagságára kell törekednünk. (1999. február 15.)Az információ hegységeit már meghódítottuk, megfeledkeztünk azonban a bölcsességről. Ezért kell fejlesztenünk az Egyetemes és a Kizárólagos birodalmának megismerésére irányuló képességünket. (1961. november 24.)Ha a nagy emberek életét tanulmányozod, látni fogod, hogy bölcsesség csak a bajból és a fájdalomból származhat. Bánat nélkül nincs bölcsesség. A legtöbb bölcs tanítást a fájdalomtól kapjuk. (1998. január 1.)
Egyenesség EGYENESSÉGŐszinte viselkedés; a szenteskedés, a díszítés, a torzítás és a túlzás hiánya Légy egyenes; csak őszinte tapasztalataidról beszélj, ne túlozz, ne torzítsd el vagy hamisítsd meg a történteket. (1964. november 26.)Inkább az egyszerűségre és az egyenességre fektess hangsúlyt, mint a pompára és a ragyogásra. (1971. március 24.)Ha egyenes szándékkal lépsz a spirituális gyakorlat útjára, többé nem keresel hibát másokban, és nem hirdeted saját tökéletességed. (1972. december 25.)Először is vizsgáld meg viselkedésedet és hitedet, hogy lásd egyenes és szilárd vagy-e. Ne hozz szégyenbe másokat, ne mutass rá hibáikra. Az általad fellelt hibák benned vannak, és ha magadat jobbá teszed, a világ is jobbá lesz! (1960. szeptember 30.)Spirituális terén egyenesnek és őszintének kell lenned. Ne színlelj, ne csapd be magadat és embertársaidat! (1961. július 18.)Csakis az egyenes és megfontolt ember nyeri el a bölcsességet; az egyenes ember nagyszerű tetteket képes véghezvinni. (2000. május 6.)
Egyszerűség EGYSZERŰSÉGBonyodalmaktól mentes állapot; nyílt kifejezésmód; látszat-nélküliség; az alapokra történő leredukálás; vminek az érthető mivolta Az egyszerűség az isteni minőség jele. (1967. november 24.)Semmi sem egyszerűbb, mint kimondani az igazat. Ha egyszer bemerészkedsz a hazugság birodalmába, folyamatosan új, összefüggő történetekkel kell előrukkolnod…  ez pedig nagyon bonyolult és zavaró dolog. (1970. május 13.)Légy őszinte, légy egyszerű, légy tisztességes. Ez a sikeres beszéd legjobb receptje. (1967. augusztus 31.)A lárma, a bonyolultság és az önteltség helyett inkább a csendességet, az egyszerűséget és az alázatot gyakoroljátok. (1966. március 16.)Jellem, nyíltság, alázat, elfogulatlanság, egyszerűség – újra ezen eszméket kell megtennünk legmagasabb ideáinknak. (1979. október 1.)Légy bármilyen pozícióban, lakj bárhol, mindig alázatoddal, önfegyelmeddel, magatartásoddal, öltözködésed egyszerűségével és beszéded kellemességével kell kivívnod embertársaid csodálatát. (1979. november 22.)Einstein volt korunk legnagyobb tudósa: ő fedezte fel az anyag és az energia közt fennálló kapcsolat mély igazságát. Életének mottója: Egyszerű élet, sok tanulás. (1986. március 9.)
Hitelesség HITELESSÉGSaját személyiségünk, lelkünk vagy jellemünk iránti hűség; eredetiség; ténybeli megbízhatóság; az igényeknek való pontos és tényleges megfelelés; a tényeken alapuló tudás A szent szövegek a tudás megszerzésének három hiteles módját említik: (I) a közvetlen érzékelést, (II) a következtetést és (III) és a „hiteles hangot”. Amikor például a tej az élesztő hozzáadása miatt megalszik, azt láthatjuk a saját szemünkkel, tehát ez közvetlen érzékelés. Amikor füstfelhők szállnak fel egy hegyoldalról, arra következtethetünk, hogy ég az erdő. A tanúságtétel pedig akkor hiteles és elfogadható, ha valós tapasztalásból ered, és őszinte szavak közvetítik. (1979. november 23.)E hiteles Emberi Értékeket (igazság, erkölcs, szeretet, béke és erőszaknélküliség) nem lehet könyvből, az idősebbektől vagy a tanárainktól megtanulni. Ezen Értékek csak a tapasztalások és a példák útján sajátíthatóak el. (1985. június 1.)Miért fojtanád el valódi képességeidet egy magadra erőltetett maszk viselése által? Légy őszinte, csak valódi tapasztalásaidról beszélj; ne túlozz, ne hazudj, és ne torzítsd el őket. (1964. február 19., 1964. november 26.)
  Holisztikus gondolkodás HOLISZTIKUS GONDOLKODÁSHolisztikus: Az egészekkel vagy teljes rendszerekkel kapcsolatban lévő, összefüggőGondolkodás: A tudat vmire történő reflektálása; az ítélet- és fogalomalkotás valamint a következtetés képességének alkalmazása A tudomány részleges, a spiritualitás egyetemes. A tudomány és a spiritualitás közti alapvető különbség az, hogy a tudomány a külső világ jelenségeinek megértésére koncentrál, a spiritualitás pedig az isteni minőség belső működését tanulmányozza. (1988. május 6.)A spiritualitás azt jelenti, hogy minden létező dolog egységének felismerésére törekszünk; a teremtés egésze az Egyből származik (1994. április 14.)Éljünk együtt; fejlődjünk együtt; osszuk meg tudásunkat embertársainkkal; éljünk harmóniában és békességben. (1994. február 3.)Az ember számtalan információ terhét hordozza a vállán, és rengeteg képességgel bír, de nem képes egynek látni a dolgokat, nem képes felismerni az objektív, tárgyi világ alapvető egységét. (1964. október 14.)
Intuíció INTUÍCIÓ(sugalmazás)Közvetlen tudásra, megismerésre vonatkozó képesség, amely racionális gondolatok és következtetések nélkül éri el célját. Az intuíció Isten szava, a „belső hang”. Míg lelkiismeretünk azt súgja meg, hogy mi a jó és mi a rossz, a sugalmazás azt árulja el, hogy mi az „ami van”, és mi az, ami „nincs”. Ideális esetben az ember ezen az intuitív szinten él. (Sathya Sai’s Amrita Varshini)Légy tudatában az értelem korlátainak. A logikának meg kell hajolnia a Logosz (az Ige, az bölcsesség) előtt, a dedukciónak pedig meg kell hajolnia az odaadás előtt. Az intellektus csak az Isten felé vezető út első lépéseinek megtételében segíthet; az út hátralévő részét az intuíció világítja be.  (1959. április 12.)A tudósok minden érzékszervek által érzékelhető dolgot tanulmányoznak, a szent azonban maga mögött hagyja az érzékek és az intellektus birodalmát, sőt a képzelőerő világát is, és tovább utazik a kifinomult intuíció tartományaiba. (1970. augusztus 16.)A tanulás legkívánatosabb tárgya az örökkévaló lélek titka. Ne elégedj meg azzal a tudással, amely lehetővé teszi, hogy átmeneti itt-tartózkodásod ideje alatt megkeresd a kenyered. Azért érkeztél emberként a Földre, hogy kiteljesítsd az intelligencia és az intuíció sajátosan emberi képességeit. (1981. június 27.)  
Kíváncsiság KÍVÁNCSISÁGTanulásra és tudásra irányuló aktív vágy; vizsgálatra vezető érdeklődés Négy olyan dolog van, ami iránt minden érdeklődnie kellene: „Ki vagyok? Honnan jöttem? Hova tartok? Meddig leszek itt?” Minden spirituális önvizsgálat e négy kérdéssel kezdődik, ezekre keresi a válaszokat, hogy azok aztán a tapasztalásunk részeivé váljanak. (1960. június 25.)Kutasd a látható és a láthatatlan alapját. A magas felhőkarcolóknak is mélyen a föld alá nyúlik az alapjuk. A látható világ alapja a láthatatlan isteni minőség, a transzcendens elv, és a tested az eszköz, amely által megkeresheted, megvizsgálhatod és megismerheted ezt az alapot. (1964. november 23.)A kíváncsiság, a tudásra való vágy minőségét szintén fel kell használnunk a sokfélének és tünékenynek mutatkozó Valóság megismerésére. E tudásra csak megtisztult lelkiismerettel, Isten kegyelme által tehetünk szert. (1984. február 24.)  
  Koncentráció KONCENTRÁCIÓA világos befogadást vagy megértést lehetővé tévő állapot vagy feltétel; irányított figyelem Világi kötelezettségeidnek szükségképpen meg kell felelned, ám elmédnek közben mindig Istenre kell koncentrálnia. (1999. november 21.)Az embernek testi és mentális forrásaira kell koncentrálnia, hogy sikeres legyen; fel kell töltenie magát Isten kegyével azáltal, hogy erejét és képességeit isteni célokra ajánlja föl. (1981. október 3.)Mindenki szeretne bizonyos dolgokat, és nem vesszük észre, hogy amire vágyunk, az bennünk található. Az emberek manapság a külvilágra koncentrálnak: a külvilágot vizsgáljuk, ezért aztán nem vagyunk képesek érzékelni az igazságot. A béke, a boldogság és a mennyei üdvösség bennünk rejlik. Pontosan azért aggódunk ennyit, mert a külvilágra figyelünk, pedig ha elkezdünk belső világunkra koncentrálni, ott mindent megtalálunk majd. (2000. október 3.)Ne a múlandóra, de a változatlanra irányítsd figyelmedet. (2000. május 17.)
Következtetés KÖVETKEZTETÉSA megértés, bizonyítás vagy gondolkodás általában logikus, racionális módszerek által alkalmazott képessége; racionális okfejtés által történő vizsgálat, szabály alkotása, vagy megállapítás Ha nem kíséred különösen nagy figyelemmel a következtetési folyamatot, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a gondolataid saját éned által megszabott úton haladnak. A következtetéseket csak szabályokkal lehet kordában tartani, a részvét, a higgadtság, türelem és kitartás következetes alkalmazásával. (1959. április 12.)Érzéseid és érzelmeid még a gondolkodási folyamataidat is elhomályosítják, és elvadítják a következtetéseidet. Ha az ember továbbra is szeretne kitartani azon az úton, amelyre következtetései vezették, az egoizmus gyakran csak tovább fokozza ezt a vadságot – és így bizony könnyűszerrel eljuthatunk az általunk vágyott következtetésekre! (1959. április 12.)A spirituális zarándoklatok emelkedetté teszik a szívet, megtisztítják a sugallatokat, az alacsonyabbrendű ént pedig a gondolatok és tettek felsőbb szintjére juttatják el. A logikus okfejtés ugyanezt a célt szolgálja, vagy legalábbis ugyanezt kellene szolgálnia. Az értelem az univerzum egységét, eredetét és célját, a mikro- és makrokozmoszt irányító törvényeket kutatja; bekukucskál a félrehúzódó függöny mögé, hogy megpillanthassa a bábjátékost, akinek kezében összefutnak a szálak. (1959. április 12.)  
Kreativitás KREATIVITÁSÚjító készség; valami új dolog készítése vagy megalkotása a képzelőerő használatának segítségével Az élet értelmének keresése csodálatra méltó érték. E keresésnek köszönhetőek az ember kreatív képességeinek a tudományok terén elért hatalmas eredményei. (1988. július 9.)A gondolat, a szó és a tett tisztaságából fakadó tevékenységek két irányban nyilvánulhatnak meg: a művészi kreativitás és a tudományos kutatás terén. E kettő közül a művészi kreativitás a fontosabb. A szobrásznak, aki a sziklából akar kifaragni egy alakot, képzeletében rendelkeznie kell a kivésendő forma képével. Ha hiányzik ez a kreatív képzelőerő, nem képes a kődarabból szobrot alkotni. Ezért kell teljes mértékben megértenünk a képzelőerőt és a kreatív lendületet: mindkettő a kreatív tevékenységek forrásául szolgáló isteni minőségből ered. (1987. szeptember 24.)Hogy mik a gondolatok? A gondolatok jelentik az emberben lakozó kreatív erőt, és az Istentől kapott szabad akaratát. (1964. február 3.) (A tanítás és a tanulás folyamatának) kreatívnak, pozitívnak és produktívnak kell lennie. (1985. szeptember 7.)  
  Megértés MEGÉRTÉSFelfogóképesség; vmely dolog, fogalom lényegének, természetének, értelmének vagy magyarázatának a felfogása; a tapasztalatot fogalmak és kategóriák használata által befogadhatóvá tevő képesség; a különbségek kezelése; vmi v. vki irányába tanúsított rokonszenves v. toleráns viselkedésmód Sokan rendelkeznek bőséggel, hírnévvel és társadalmi rangokkal – de vajon mit értek el ezen emberek, az élet céljának megvalósítása terén? Tévedésük oka az, hogy nem értik meg a látszólagos sokféleség alapját képező teljességet. A lelki nagyság jele az, ha mindenkiben felismerjük az isteni minőséget.(1998. január 1.)Az ember úgy szeretne mindent megismerni, hogy közben nem akarja megérteni saját magát. Ismerd meg önmagad, akkor mindent megismersz majd. (1998. szeptember 25.)A konfliktusokat a szeretet és a megértés által oldd meg. (1998. november 20.)Bízz önmagadban és igyekezz megérteni az isteni szeretet természetét. Ez csak akkor lehetséges, ha szembenézel a nehézségekkel, a bajokkal szemben pedig türelemmel és kitartással viseltetsz. Így megértheted a Valóság igazi természetét. (1984. december 25.)Ha valaki kritizál, ne vedd magadra a dolgot. Ne feledd el, hogy mindkettőtökben ugyanazon isteni alapelv munkál. Ha felismered ezt az igazságot, életedben többé nem lesz helye a félreértéseknek. (1999. szeptembe7.)
Objektivitás OBJEKTIVITÁSA tények v. feltételek személyes érzelmektől, előítéletektől v. értelmezésektől mentes kezelése és vizsgálata; az érzéki észleletből kiinduló v. azt magában foglaló adott tárgyakról, feltételekről és jelenségekről alkotott tapasztalat Tárgyilagos módon kell megkülönböztetnünk egymástól az egyes dolgokat, hogy tudjuk, mi állandó és mi múlandó, mi a jó és mi a rossz. (1989. február 12.)Ha valaki megfontoltan és objektív módon vizsgálja a valóságot, tapasztalni fogja, hogy az isteni minőség mindent áthat. (1991. augusztus 24.)A tanult embernek különbséget kell tudnia tenni az örökké tartó és a múlandó között. Nem szabad a csillogást és a káprázatot hajszolnia, hanem mindig a jót kell keresnie. Tudnia kell, hogyan uralhatja az elméjét, hogyan őrizheti meg intellektusa tisztaságát és erejét előítéletektől és gyűlölködéstől mentesen, hogyan tarthatja távol érzéseitől az egoizmust. (1958. augusztus 2.)Mindennek az isteni minőség az alapja, az objektív dolgoknak éppúgy, mint a szubjektíveknek. A szem nem láthat, a fül nem hallhat, ha az élet vezérlő elvét nem tartja életben az isteni kegyelem. (1983. április 21.)A tárgyi világban elrejtett igazság elvét megérteni, és az isteni minőség üdvözült formáját megjeleníteni – ez az igaz spiritualitás (2002. október 14.)  
Őszinteség ŐSZINTESÉGSzabad, nyílt és egyenes kifejezésmód; adott módszer becsületes és tisztességes volta; a jellem v. tett egyenes mivolta; a tényeknek való megfelelés; igazság; hitelesség Minden ellenkező látszat ellenére továbbra is az őszinteség a legjobb irányelv. Az őszinteség a legkönnyebb, legegyszerűbb és legbiztonságosabb viselkedésmód. Légy az, akinek vallod magad; mondd azt, amit tenni szándékozol; adj hangot tapasztalataidnak, de ne mondj se többet, se kevesebbet. (1979. szeptember 21.)Gyakran hallani üzleti körökben, hogy az igazmondás nem kifizetődő. Ez nem igaz. Noha kezdetben adódhatnak bizonyos nehézségek, a teljesség és az őszinteség a megfelelő időben meghozza gyümölcsét. Még ha eleinte nem is kifizetődő ez a szemlélet, hosszú távon ez a legeredményesebb. (1990. február 10.)Az őszinteségre épülő üzleti vállalkozás a társadalom szolgálatának és a spirituális elvek megvalósításának egyik formája. (1990. február 10.)Annyit vállalj, amennyit teljesíteni tudsz; ne mondj többet annál, amennyi mondanivalód van. Légy őszinte és nyílt lelkiismereted irányában. (1968. március 11.)Csak a becsülettel és nyíltsággal szerzett hírnév lehet maradandó és dicséretre méltó. (1986. augusztus 21.)  
Párbeszéd PÁRBESZÉDKét v. több ember közötti beszélgetés; vélemény- és eszmecsere; különböző felek képviselőinek vitája egy megoldásra váró kérdésről Úgy mondják, az udvarias szavak kellemes szavak – ám e szavak gyakran hamissággal és rágalommal teljesek. Gyakran kérdezik tőlem, hogyan élhetünk a társadalomban anélkül, hogy hamisságba ütköznénk? Rossz a megközelítés: az igazmondás az ember alapvető természete, a hazugság pedig egy mesterséges képesség. Légy természetes, légy önmagad, így nem kell elmerülnöd a hazugságban. (1967. március 10.)Azt mondják, hogy beszéded oly édes, amilyenek az érzéseid; hogy szavaid legyenek igazak és kellemesek. De csak azért, hogy kedves legyél valakihez, ne állíts hamisat és ne túlozz. A lekicsinylésre vezető cinizmus, épp oly rossz dolog, mint a hízelgés, amely túlzásokba hajszol, és átlépteti veled az igazság határát. (1964. július 29.)Vérmérsékletedben és beszédedben légy mindig visszafogott. Szavaidat odaadás és alázat töltse meg. (1965. július 13.)
  Szintézis SZINTÉZISGyakran ellentétes fogalmak v. elképzelések koherens egésszé történő alakítása; egy tézisnek (adott személy által előadott állításnak vagy tételnek) és egy antitézisnek (szembenálló v. ellentétes nézetnek) a párbeszéd és a következtetés által  az igazság magasabb szintjére való hozatala Az élet spirituális és anyagi aspektusainak szintézisére van szükségünk. A spiritualitás mentheti meg a világot a materialista rend hibáitól, ez ruház fel bennünket társadalmi tudatossággal és az együttműködés szellemiségével,  amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a közös munka által megteremtsük a nemzeti jólétet. (Spirit & the Mind)Az ember nem más, mint az elméjében feltámadó érzelmek, érzetek és reakciók szintézise. Az elme vágyaink, ösztöneink és gondolataink lakhelye. Ha elméd tiszta, tiszta lesz az általa érzékelt világ is. (1973. március 17.)Az igaz tudás harmóniát és szintézist teremt a tudomány és a spiritualitás valamint az etika között. A tudomány látványos fejlődésének köszönhetően az ember manapság hajlamos értelmesnek és intelligensnek hinni magát – ám valójában csak akkor évezheti a természettudományok áldásos hatásait, ha a tudományon túlmutató dolgokat is igyekszik megérteni. (1985. november 22.)
  Teljesség TELJESSÉGMorális v. művészeti értékekhez történő szoros ragaszkodás; ép állapot, épség; a teljes v. osztatlan lét minősége, állapota A földi javak és a hatalom jönnek és mennek, ám az igazsággal és teljességgel szerzett hírnév örökké tart. Ha igazságot és becsületességet ültetsz szívedbe, életed különösen jelentőségteljes és értékes lesz. (1983. december 30.)A morál és a teljesség jelentik az emberi faj éltető leheletét. Az emberi élet szentsége az e két elv mellett való kitartástól függ. Aki megfosztja magát az igazságtól, az nem képes erkölcsös és teljes életet élni. (2001. október 21.)A szó valódi értelemében vett igazság meghaladja az idő, a tér és a körülmények korlátait. E transzcendens igazságot roppant nehéz a köznapi életben gyakorolni. Az ősi indiai spirituális szövegekben úgy írják le ezt, mint a teljesség elvét. Ez az emberi létezés alapja. Ezen alapról kiindulva a jelenség-világ összes ténye helyesen megérthető. (1987. szeptember 24.)Több erőfeszítést kellene tennetek jellemetek és teljességetek fejlesztésére. Erkölcs és jóság nélkül értelmetlenné lesz az emberi lét. (1989. június 24.)
  Tudatosság TUDATOSSÁGA felismerés, érzékelés v. tudás birtoklása v. kimutatása; éber megfigyelés v. a tapasztalatok alapján történő következtetés  Hogy mi a tudatosság? A teljes megértés. A teljes megértés pedig azt jelenti, hogy tudatában vagyunk az isteni minőség mindenütt jelenlévő mivoltának, és meg is tapasztaljuk azt. (1998. november 23.)Mindenkinek tudatában kell lennie annak, hogy a világmindenséget beborító igazság részét alkotja. Hogy tudatában legyünk az isteni minőségnek, semmilyen „különleges helyre” nem kell elutaznunk – elég, ha befelé fordítjuk a tekintetünket. (1976. december 25.)Mindenkinek ki kellene fejlesztenie magában azt a tudatosságot, hogy bár a gondolatok és nevek eltérhetnek egymástól, az igazság lényege mindig egy. (1991. december 25.)Az isteni minőség tudatossága az emberben az az alapelv, amely egyformán jelen van a testben, a lelkiismeretben és a lélekben, ezért nevezhetjük a „teljesség állandó tudatának” is. Ez tudat képezi minden emberi érték forrását. (1987. szeptember 24.)Az ember legfontosabb képessége a teljességre való tudatosság. (1994. december 25.)
Tudomás TUDOMÁS (tudás)A tapasztalati v. asszociációk által nyert tudás állapota; adott tudomány, művészet v. technika ismerete v. értése; a tudatosság állapota v. ténye; tudásunk v. ismereteink hatóköre A világi tudást nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagy semmibe venni: kétség kívül szükség van rá. Ám miközben megszerezzük ezt a tudást, a spirituális igazság felismerésén is munkálkodnunk kell. (1995. március 5.)Az embernek a tudomás két fajtájával kell bírnia – azzal, amelyikből és azzal, amelyikért él. Az egyik által megkeresi a mindennapi betevőjét, a másik pedig maga az élet jutalma. Az egyik lehetővé teszi az életünket kényelmessé és biztonságossá tévő anyagi gazdagság megszerzését, a másik pedig megválaszolja azon kérdéseket, amelyek egész életünk során kísértenek minket: honnan jöttünk, hova tatunk, honnan ered a világegyetem és így tovább. (1976. december 25.)Hogy mit jelent a tudás? Nem pusztán a könyvek ismeretét. Még ha minden információt begyűjtünk minden élő és élettelen dologról, akkor sem rendelkezünk tudással; a valódi tudás az egyedi és a kollektív közötti kapcsolat és egység ismerete. (1998. február 5.)A nemes értékektől és erényektől mentes tudás pusztán elméleti marad, és haszontalan a társadalomra nézvést. (1994. november 22.)
Vizsgálat VIZSGÁLATAz alapok és a tények tanulmányozása; kutatás; információszerzés; módszeres, gyakran a köz javát szolgáló kutatás Az embernek törekednie kell arra, hogy meglelje a választ az olyan kérdésekre, mint: „Mi az isteni minőség? Mi a tisztaság? Mi az állandóság? Mi az önzetlenség?” (2000. május 17.)A vizsgálat célja az, hogy felismerjük a sokféleségként megmutatkozó egységet. (1986. december 25.)Az igaz tudás a belső vizsgálat és a belső látás szülte tudás. (Summer Showers in Brindavan, 1993.)A tudomány a vizsgálattal kezdődik: „Mi ez? Mi ez?” A spiritualitás szintén e vizsgálattal kezdi a kutatást: „Mi az? Mi az?” A „Mi ez?” kérdés a vizsgálat tárgyának érzékekhez való közeliségét feltételezi, a „Mi az?” vizsgálata az érzékektől való távolságot. Ez utóbbi a spiritualitás. (2002. november 20.)Az igazságra alapos vizsgálata megmutatja, hogy ha szeretsz vagy gyűlölsz másokat, valójában saját magadat szereted vagy gyűlölöd. Valójában nincsenek is „mások”. Csupán azért érzékeled magad a többiektől különbözőnek, mert testtel bírsz vagy ellátva; ha megszabadulsz a testedtől, rájössz, hogy nincsenek mások, hogy mindannyian egyek vagyunk. (2001. július 4.)

]]> Alapvető Emberi értékek Fri, 30 Oct 2009 21:02:20 +0100 http://www.kamarati.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=152:alapvet-emberi-ertekek-oesszefoglalo&catid=54:peldamutatas&Itemid=79 Normal 0 21false false false SK X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

AZ ALAPVETŐ EMBERI ÉRTÉKEK KULTÚRAKÖZI KIFEJEZŐDÉSEI


IGAZSÁG
BECSÜLETESSÉG BÉKE SZERETET ERŐSZAK-MENTESSÉG
Analízis Bizalom Alázat Barátság Áldozathozatal
Bölcsesség Egészséges életmód Állhatatosság Boldogság Bátorság
Egyenesség Elhatározás Belső csend Egyenlőség Beteljesülés
Egyszerűség Elkötelezettség Belső szabadság Egység (Az) erőszak elutasítása
Hitelesség (Az) energia helyes felhasználása Higgadtság Együttműködés Etika
Holisztikus gondolkodás (Az) erőforrások helyes felhasználása Hit Empátia Félelem- nélküliség
Intuíció Felelősség Kiegyensúlyozottság Figyelmesség Globális tudatosság
Kíváncsiság (Az) idő helyes felhasználása Lelkierő Hála Hazafiság
Koncentráció Jellem Magabiztosság Hűség Más kultúrák elfogadása
Következtetés Jó társaság Megelégedettség Jóindulat Mindenek jólétével való törődés
Kreativitás Kezdeményezőkészség Megfigyelés Könyörületesség Önuralom
Megértés Kötelesség Méltóság Megbecsülés Önzetlen szolgálat
Objektivitás Különbségtétel Nagylelkűség Megbocsátás Összhang
Őszinteség Lelkesültség Nyugalom Odaadás Pártatlanság
Párbeszéd Lelkiismeret Optimizmus Osztozás Segítőkészség
Szintézis Magasabb rendű célok Önbecsülés Részvét Széles látókör
Teljesség Moralitás Összpontosítás Rokonszenv Szelídség
Tudatosság Önbizalom Reflexió Szívbéli tisztaság Tisztelet
Tudomás (Ön)fegyelem Stabilitás Testvériség Tisztesség
Vizsgálat (A) pénz helyes felhasználása Türelem Törődés Tolerancia